ÉLŐVILÁG / SZIGETKÖZ
KESZTHELYI AGRÁRTUDOMÁNYI EGYETEM
Mosonmagyaróvári
Mezőgazdaságtudományi Kar
NÖVÉNYTANI
ÉS NÖVÉNYÉLETTANI TANSZÉK KÖZLEMÉNYEI
Tanszékvezető:
Dr. Márton Géza egyetemi tanár
XXIV.
évfolyam 8. szám
University of Agricultural Sciences Keszthely BULLETIN
OF THE FACULTY OF AGRICULTURAL SCIENCES Mosonmagyaróvár /Hungary/ DEPARTMENT OF BOTANY AND PLÁNT PHYSIOLOGY
Head.: professor Dr. Géza Márton
Agrarwissenschaftliche Universitat zu Keszthely
MITTEILUNGEN DER AGRARWISSENSCHAFTLICHEN FAKULTÁT
ZU MOSONMAGYARÓVÁR /Ungarn/
LEHRSTHUL FÜR PFLANZENKUNDE UND PFLANZENPHYSIOLOGIE
Lehrstuhlleiter: professor Dr. Géza Márton
ArpapHHÜ vHHBepcnTeT, KecTxeü M3BecTHH MoinoHMa^LnpoBapcKoro $aKyjrí>TeTa
CeJIBCK0X03HÜCTBeHHHX
HayK /BeHrpHH/
Ka$e#pa őoTaHMKH h $n30JioniH
pacTemift 3aS6,i]yioii5iií Ka$eípoit: npo$eccop #-p Te3a MapTOH
Mosonmagyaróvár 1982
1.
AZ ALLIUM
URSINUM NÖVÉNYFÖLDRAJZI SZEREPE A SZIGETKÖZBEN
Dr. Kevey
Balázs - Dr. Czimber Gyula
Az Allium ursinum főleg
a Dunántúl hegy- és dombvidékeinek növénye, s csak ritkán ereszkedik le az
Alföldre /Kevey 1978/. Kivételt képez a Szigetköz nyugati része, ahol tömegesen
került elo /l. ábra/. Mint ismeretes, ez a Kisalföld flórajárásához
/Arrabonicum/ tartozik. Növényföldrajzilag ide sorolható a Csehszlovákia
területére eső Csallóköz, melynek nyugati részén több helyen is megtalálható
/Zólyomi 1937, Soják 1968/. Hasonlóképp gyakori az Ausztriához tartozó
Bécsi-medence flórajárásán /Vindobonicum/, ahol a Duna melletti ligeterdőkben
fordul elo /Zukrigl ex litt./.
A növény
és alfajainak elterjedése a Szigetközben
A Szigetközből először
Wierzbicki /1820/ emliti az Allium ursinumot Mosonmagyaróvár mellől. A növény
az eddigi kutatások szerint az alábbi helyekről került elő: Bezenye
"Császárkarós" /Kevey ined./, "Kis-erdő" /Kevey ined/,
"Nagyerdő" /Kevey ined./; Dunakiliti "Heléna" /Kevey
ined./, "Jánosi-erdő" /Kevey ined./; Dunasziget
"Vörös-füzes" /Kevey ined.//; Halászi /Tonomár in Kevey 1978/;
Mosonmagyaróvár /Wierzbicki 1820/ "Csókay-szállás: strandnál" /Páter
1937/, "Egyetemi-park" /Czimber ined./, "Halászi-dülő: a hid
melletti erdőben"/Hor-
vát et Kevey in Kevey 1978/,
"Háromtölgy-erdo" /Kevey ined./, "Kálnoki-rév" /Zólyomi
1937, Rapaics in Kevey 1978/, "a Lajta torkolatánál a mosoni oldalon levő
erdőben" /Páter 1937/, "Lóvári-erdő" /Zólyomi 1937/,
"Mosoni-erdő" /Páter 1937/, "az óvári-lotér melletti
erdőben" /Páter 1937/, "Parti-erdő" /Révy et Pleidell in Kevey
1978/, "a mosoni Polgári-lőtér melletti erdőben" /Páter 1937/,
"Zug-erdö" /Zólyomi 1937/; Rajka /Boros 1925/ "Felső-erdő =
Első-erdő" /Zólyomi 1937/, "Középső-erdő = Harmadik-erdő"
/Zólyomi 1937, Horvát in Kevey 1978/, "Tilos-erdő = Alsó-erdŐ = Második
erdő" /Boros in Kevey 1978/. Az adatok zöme érdekes módon a
Cikolai-Holt-Duna és a Mosoni-Duna Rajka és Mosonmagyaróvár közé eső
szakaszairól származnak. Elég nehéz volna magyarázatot találni arra, hogy
miért nem fordul elő a növény Mosonmagyaróvár és Győr között, amikor itt is
ugyanolyan tölgy-kőris-szil ligetek kisérik a Mosoni-Dunát, mint a
Nyugati-Szigetközben, Lehetséges ugyan, a jövőben néhány helyről még elő fog
kerülni az Allium ursinum, de ezen a szakaszon már biztosan nem lehet gyakori.
Minden esetre Polgár /1942/ közismerten alapos flóramüve nem emliti a növényt a
Keleti-Szigetközből. Feltételezhető, hogy talán az egykori folyószabályozások
következtében megváltozott vízgazdálkodási viszonyok okozták ezen a szakaszon
a növény kipusztulást.
Az Allium ursinum két alfajra bontható. A ssp.
ursinum atlan-ti-szubmediterrán flóraelem, mig a ssp. ucrainicum
nyugatpontu-si-nyugatszarmata-balkáni-pannoniai eltérjedésü alfaj /Zaha-riadi
1964/. Hazánkban főleg az utóbbi taxon terem, a ssp. ursinum inkább csak az
ország nyugati szélén honos. Az eddigi mikrotaxonómiai vizsgálatok /Soó 1973,
Kevey ined./ során kiderült, hogy. a Szigetközben a ssp. ursinum fordul elő,
néhol azonban felbukkanhatnak a két alfaj közötti átmeneti alakok is
/transitus/. Hasonló a helyzet a Csallóközben /Soják 1968/ is, ahol szintén
főleg a ssp. ursinum van képviselve, sőt ez a taxon szigetszerűen felbukkan a
Csepel-sziget néhány pontján is /Soó 1973, Kevey 1978/. Ez arra enged
következtetni.
hogy a nyugati elterjedési! ssp. ursinum a Duna mentén vándorolt le a
Szigetközbe, valamint a Csepel-szigetre.
A
megvehagyma termőhelyeinek ökológiai jellemzése
A medvehagyma
atlanti-szubmediterrán jellegéből következik,he kerüli a
szélsőséges klimáju termőhelyeket. Az Alföldön
ezért csak olyan erdőkben talál menedéket, ahol a folyóviz közelség szinte fafcLoldja a
növényre nehezedő kontinentális
hatást. Az igy kialakult hűvös, nedves,
párás, kiegyenlített
mikroklima lehetőséget nyújt a növény tömeges elszaporodásához. A jó hő-, levegő- és vizgazdálkodásu, félnedves
/subhy-grophyl/ termőhelyeket
kedveli, melyek talaja/, legalábbis
tavasszal/ sohasem szárad ki, de nem is szokott túlságosan
átnedvesedni. A medvehagymás erdők
talaja kolloidnagyságu agyagrészecskékben és szelid-humuszban /mull/
gazdag. Ebből következik a növény
viszonylag magas tápanyagigénye, mely különösen a talaj foszfor- és nitrogéntartalmával kapcsolatos.
Az Allium ursinum sok esetben mészkedvelő fajnak tűnik, ugyanis legkiterjedtebb állományai meszes
alapkőzeteken alakulnak ki /lösz, mészkő
stb./. Az eddigi talajvizsgálatok
szerint azonban nem ragaszkodik feltétlen a talaj CaCO.,-tartalmához. Annyi
viszont megállapítást nyert, hogy általában semleges, vagy gyengén savanyu talajokon
képez állományt /Ellenberg 1963, Kevey
1977/.
Az Allium
ursinumos erdőtársulások előfordulási viszonyai a Szigetközben
A Szigetközben /és általában az Alföldön/ két erdőtársulás van, melyben az Allium ursinum életfeltételei adva
vannak: tölgykőris-szil ligeterdő
/Fraxino pannonícae-ülmetum/ és
gyertyános-kocsányos tölgyes /Querco robori-Carpinetum/. A Nyugati-Szigetközben hatalmas kiterjedésű
medvehagymás tölgykőris-szil ligeterdők
vannak. Más a helyzet a gyertyános-tölgyesek
esetében. Ezen asszociáció a
Szigetközben csak frag-
mentálisan van képviselve /Feketeerdő
"Házi-erdö", Halászi "Derék-erdö"/, s állományaikban a
növény nem is játszik jelentősebb szerepet. Csupán a Feketeerdőhöz tartozó
"Házi-erdő" gyertyános-tölgyes állományában bukkan fel az Allium
ursinum szálanként, tehát facieszt nem képez. Megjegyzendő azonban, hogy akad
néhány olyan medvehagymás tölgy-kőris-szil ligeterdő állomány, melyet talán
joggal lehetne a gyertyános-tölgyesek közé sorolni /gyertyán és sok Fagetalia
elem megjelenése/.
Ha jól megfigyeljük az Allium ursinumos
állományok kialakulási helyét, azt tapasztaljuk, hogy a növény általában csak
a Mosoni-Duna melletti kb. 100 m-es sávban található, ezen belül is többnyire a
folyókanyarulatok azon oldalán, ahol a viz lerakra a hordalékát. Ez a
medvehagyma tápanyagigényével és a talaj vízgazdálkodásával szemben támasztott
követelményével magyarázható. Ebből következik, hogy az Allium ursinum
hatalmas tömegben való elszaporodása ellenére sem tekinthető ezen a vidéken
közönséges fajnak. Igaz, hogy ahol felbukkan, általában igen sok van belőle,
viszont másutt hiába keressük, mert nyoma sincs. Más fajok /pl. Anemone
ranunculoides. Árum niaculatum, Campanula trachelium, Ficaria verna, Galanthus
nivalis, Geum urbanum, Heracleum sphondylium, Melica nutans. Paris quadrifolia,
Polygonatum multifiorium Scilla bifolia, Stachys silvatica, Viola cyanea. Viola
mirabilis, Viola sil-vsstris stb./ közel sem képeznek ilyen sürü állományokat,
it;égis - szélesebb ökológiai valenciájuk révén - gyakoribbak a medvehagymánál,
s a tölgy-kőris-szil ligeterdök valamennyi szubasszociációiban jelentősebb
szerepet játszanak. Végül az is szembetűnő, hogy az Allium ursinum általában
hiányzik a Duna árteréről, ahol legfeljebb csak kisebb foltokban, vagy
szálanként bukkanhat fel. Ez azzal
magyarázható, hogy a növény nem kedveli az elárasztást, ezért inkább csak a
gátakkal védett erdőkben /pl. Dunakiliti"Jánosi-erdő"/, illetve a Mosoni-Duna
melletti ligeterdokben képez facieszt, ahol zsiliprendszer szabályozza a
vizszintet, tehát szintén nem áll fenn az elöntés veszélye.
A
szigetközi tölgy-kőrls-szil ligeterdők gyakoribb erdőtipu-sainak összehasonlító
cönológiai elemzése.
Az Allium ursinum
növénycönológiai szerepével kapcsolatban kissé eltérőek a vélemények. Egyes
szerzők a medvehagymás erdőket önálló szubasszociációként értékelik /Ellenberg
1963/. Ezek szerint az Allium ursinumos tölgy-kőris-szil ligeterdő tudományos
neve az alábbi módon irható le: Fraxino pannonicae-Ulmetum allietosum ursini.
Ezzel szemben mások a növényt csupán fácieszképzonek. tekintik. Ennek
értelmében a medvehagymás erdőket valamely más növény által elnevezett
szubasszociációba sorolják. Mivel az Allium ursinum ökológiai igényei elég közel
állnak a Galium odaratuméhoz, a szerzők egy része a medvehagymás
tölgy-kőris-szil ligeterdöket a szagos mügés tipus egyik altípusaként kezeli
/Kárpáti I.-Kárpáti V. 1958/, s ennek tudományos elnevezése a következőképp irható:
Fraxino pannonicae-Ulmetum galietosum odoratae alliosum ursini. A Galium
odaratum általában jó karakterfaja az Allium ursinumos tölgy-köris-szil
ligeterdőknek. Egyes esetekben azonban a két faj areája nem fedi egymást, igy
kialakulhatnak medvehagymás alföldi ligeterdok Galium odoratum nélkül is: a
Mezőföldön Dég és Martonvásár, a Csepel-szigeten Lórév, Ráckeve és
Szigetujfalu, a Tiszántúlon Fenyőharaszt, a Bereg-Szatmári-sikon pedig
Gergelyiuyornya mellett /Kevey ined./.
A kérdés eldöntése érdekében össze kell
hasonlítani az Allium ursinumos tölgy-kőris-szil ligeterdőt a Galium odoratum
típussal. A növénycönológiai szabályok értelmében ha a két er-dőtipus csak
mennyiségi jellegekben /A-D értékek/ tér el egymástól, a medvehagyma csak
fácieszképzonek tekinthető. Ha viszont minőségi különbségek /K értékek/ is
mutatkoznak, íoagal tarthatjuk az Allium ursinumot szubasszociációképzőnek.
Mindezeken túlmenően még két erdőtipust /Circaea
lutetiana és Convallaria majális tipusok/ is vizsgálat alá vettünk, igy a
Szigetkőz tölgy-köris-szil ligeterdeinek négy leggyakoribb tipusát sikerült
összehasonlítani. Ezek a folyóvíztől távolodva, tehát a talajnedvesség
csökkenésével az alábbi módon követik egymást; Circeae lutetiana, Allium
ursinum, Galium odoratum és Convallaria majális tipusok. Megjegyzendő azonban,
hogy ez a sorrend a valóságban nem mindig figyelhető meg. Domborzati és egyéb
tényezők következtében a sorrend megváltozhat, egyes láncszemek kieshetnek,
máskor pedig egyéb tipusok /Carex acutiformis, Aegopodium podagraria, Brachypodium
silvaticum, Lithospermum purpureo-coeruleum stb. tipusok/ iktatódhatnak
közbe. /8. táblázat/
A vizsgálatok során a négy kiemelt erdőtipusból
5-5 cönológiai felvétel készült /Kevey ined./, melyek az alábbi helyekről
származnak: Bezenye "Császár-karós"; Dunakiliti "Heléna",
"Jánosi-erdő"; Dunasziget "Vörös-füzes"; Feketeerdő
"Házierdő"; Halászi "Derék-erdő"; Rajka
"Első-erdő", "Harmadik-erdő", "Zapp-erdő". A
minőségi jellegek számszerű kimutatására összesen hét táblázatot készítettünk.
Az adatok kiszámításánál a cönológiai tabellában szereplő K értékeket vettük
figyelembe. Az egyes fajok különböző kategóriákba való besorolását
/flóraelemek, karakterfajok, életformák, T, F, N, R értékek/ Soó /1964-1980/
adatai alapján végeztük el.
Sokszor az egyes asszociációk.elkülönítése is
gondot okoz a lövénycönológusok számára. Ebből következik, hogy az ugyan-izon
társuláshoz tartozó szubasszociációk szétválasztása még íagyobb nehézségekbe
ütközik. Ennek ellenére a táblázatokban izeraplo adatok jelentős része
feltűnően használhatónak bizo-yult. Ezek számszerű bizonyítékul szolgálnak az
egyes asszo-iációk és szubasszociációk között fennálló szukcessziós vi-zonyokra
/1-7. táblázat, 2-3. ábra/.
A vizsgált négy erdőtipus közül a Circaea lutetiana
tipus áll legközelebb a füz-nyár ligeterdöhöz /Salicetum albae-fra-gilis/. Erre
utal az eurázsiai flóraelemek magas százalékos aránya /Simon 1957
flóraelemdiagramjai szerint az eurázsiai flóraelemek gyakorisága a füz-nyár
ligeterdötöl a tölgy-koris-szil ligeterdon át a gyertyános-tölgyesig
fokozatosan csökken/, valamint a közép-európai, a kontinentális és a mediterrán
fajok alárendelt szerepe. Ebben a tipusban leggyakoribbak a ned-vességkedvelö
Alnetea, Salicetea, Alno-Padion és Ulmion fajok, ugyanakkor a Querco-Fagea,
Fagetália és Quercetea elemek itt mutatják a legkisebb részesedési arányt. Az
életformákat figyelembe véve itt a legkisebb amikrophanerophyton és a
geophyton kategória százalékos aránya, ugyanakkor a therophytonok ebben a
tipusban érik el a legnagyobb gyakoriságukat /ezek is Salicetea jellegek!/. A
Circaea lutetiana tipusban leghüvösebb a mikroklima, ezért a melegkedvelő /T 4/
fajok itt mutatják a legkisebb százalékos arányt. A magas talajnedvességgel kapcsolatos,
hogy a szárazabb talajt kedvelő /F 2/ fajok alárendelt szerepe itt a
legszembetűnőbb, ugyanakkor a nedvességkedvelő /F 4/ fajok ebben a tipusban a
leggyakoribbak. Az N értékek vizsgálatából arra lehet következtetni, hogy
ebben a tipusban meglehetősen magas a talaj nitrogéntartalma. Erre utal a
nitrogénszegény talajt kedvelő /N 2/ fajok alacsony, valamint a közepes
nitrogénigényü /N 3/ és a nitrogénben gazdagabb talajt kedvelő /N 4 és N 5/
fajok magas százalékos aránya /érdekes azonban, hogy az N 4 fajok a többi
adattól eltérően az Allium ursinum tipusban mutatják a legmagasabb értéket/. A
kalciumigény /talajreakció/ szerinti fokozatok eloszlása azt sejteti, hogy a
talaj pH-ja a Circaea lutetiana tipusban lehet a legalacsonyabb. A gyengén
savanyu talajt kedvelő /R 3/ fajok itt a leggyakoribbak, ugyanakkor a semleges
/R 4/ és a mészkedvelő /R 5/ fajok ebben a tipusban mutatják a legkisebb
arányt. Végül szembetűnő, hogy a Circaea lutetiana tipusban található a legtöbb
közömbösen viselkedő növény: kozmopolita, cirkumpoláris és adventiv
flóraelemek, társulásközömbös fajok / az egyéb" kategória túlnyomó
részei, valamint a T 0/ F O, NO és R O
fajok /ezeic magas aránya is Salicetea jellegre vall!/,
A fentiek ellenkezőjét tapasztaljuk a
Convallaria majális típusnál. Itt légritkábbak az eurázsiai és adventiv fajok,
ugyanakkor a közép-európai, a melegkedvelő mediterrán és a szélsőségesebb
klímához alkalmazkodott kontinentális flóraelemek itt a leggyakoribbak. Uttóbi
eset különösen érthető, hiszen a folyóvíz k1imákiegyenÜtő hatása ebben a
típusban érvényesül legkevésbé. A karakterfajoknál azt tapasztaljuk, hogy a
nadvességkedvelo Alnetea, Salicetea, Alno-Padion és Ülmion fajok itt mutatják a
legkisebb százalékos értéket, viszont a Querco-Fagea és különösen a
száiazságkedvelő Quercetea fajok ebben a típusban leggyakoribbak. Ebből következik,
hogy ez a szubasszociáció áll legközelebb a xerophyl lomboserdőkhöz tartozó
gyöngyvirágos-tölgyeshez /Convallario-Quercfetum/. Az életformák eloszlásánál
az a legszembetűnőbb, hogy itt jutnak legnagyobb szerephez a melegkedvelő
cserjék /mikrophanerophyton életforma magas aránya/, mely szintén Quercetea
tulajdonság. Ezzel magyarázható a melegkedvelő /T 4/ fajok magas százalékos
aránya is.
A viszonylag kevesebb talajnedvesség
következménye az, hogy a szárazságkedveiő /F 2/ fajok ebben a tipusban a
leggyakoribbak, viszont a nedvességi^ényes /F 4/ növények itt a légritkábbak
/Quercetea jelleg!/. A talaj nitrogéntartaima a Convallaria majális tipusban
lehet a legalacsonyabb. Erre utal a közepes /N 3/ és magasabb /N 4 és N 5/
nitrogénigényü fajok szembetűnően alacsony, valamint a nitrogénben szegény
talajt kedvíSlő. /N 2/ növények magas százalékos aránya. A kalciumigény
/talajreakció/ szerinti fokozatokból arra lehet következtetni, hogy a tslaj
pH-ja ebben a tipusban érheti el a legmagasabb értéket, ugyanis a gyengén
savanyu talajt jelző /R 3/ fajok itt a légritkábbak, viszont a semleges /R 4/
-és—a- mésakedvelŐ /R- 5/ növények a legmagasabb százalékos értéket mutatják.
Középső helyet foglalnak el az Ailium ursinum és
a Galium odoratum tipusok. Az előbbi kissé a Circaea lutetiana, utóbbi pedig a
Convallaria majális tipus felé hajlik. A táblázatok adataiból kivehető, hogy ez
a két tipus áll legközelebb a gyertyános-tölgyeshez /Querco robori-Carpinetum/.
Erre utal a Fagetalia fajok és a geophytonok feltűnően magas százalékos aránya
egyaránt. Ezen az alapon szokták a cönológusok a két tipust egybevonni, s ezek
értelmében az Ailium ursinumos tölgy-kőris-szil ligeterdőt a galietosum /= asperuletosum/
szubasszociáció egyik fácieszének, illetve altipusának tekintik /vÖ. Kárpáti
I.-Kárpáti V. 1958, Soó 1964/. Azonban ha az adatokat jobban szemügyre vesszük,
az is megfigyelhető, hogy a két tipus között vannak minőségi különbségek. így
az Ailium ursinum tipusban jelentősebb szerephez jutnak a geophytonok, mint a
Galium odaratum tipusban. Ezt a minőségi jelleget hangsúlyozza Ellenberg
/1963/, s az Ailium ursiriumot ezért szub-asszociációképző fajnak tartja. A
koratavaszi geophytonok melyek nagyrészt a "Corydalis" ökológiai
fajcsoport tagjai teret követelnek maguknak, s a hemikryptophytonok egy részét
mintegy kiszorítják. Ezért az Ailium ursinum tipusban az utóbbi életforma
kisebb százalékos értéket mutat, mint a Galium odaratum tipusban. Az egyéb
adatok is azt mutatják, hogy a két erdőtipus között vannak akkora minőségi
különbségek, mint pl. a Galium odaratum és a Convallaria majális tipusok
között. Ezek szerint az Ailium ursinumos tölgy-kőrisszil ligeterdő önálló
szubasszociációként kezelhető.
Vajon melyik felfogást fogadjuk el? Mindkét
nézet helyes érveket foglal magába, ezért inkább csak szemlélet dolga az, hogy
az Ailium ursinum tipust szubasszociáció rangra emeljük, vagy pedig fáciesz
szintre csökkentjük. Véleményünk szerint azonban a geophytonokban való
gazdagság és egyéb minőségi kü-1 lönbségek miatt ez az erdőtipus megérdemli,
hogy önálló szubasszociációként kezeljük.
IRODALOM
Boros A. 1925: A drávabalparti sikság flórájának
alapvonásai, különös tekintettel a lápokra. - MBL 23. /1924/ p. 1-56.
Ellenberg, H. 1963: Vegetation Mitteleuropas mit
den Alpen.-Stuttgart.
Kárpáti I. 1957: A hazai Duna-ártér erdei. -
Kandidátusi értekezés /kézirat/.
Kárpáti I. - Kárgáti V. 1958: A hazai Duna-ártér
erdotipusai. - Az Erdő. 7. p. 307-318.
Kárpáti I. - Kárpáti V. 1962: The Periodic
Rhythm of the . "•■ '-...■-
Flood-plain Forests in the Flood Ares of the • Danube between Vác and Budapest in
1960. - Acta Bot. Hung. 8. p. 59-9.1.
Kárpáti I. - Pécsi M. 1959: Alföldi ligeterdök
szukcessziójának és az ártéri szintek fejlődésének kapcsolata. - Acta Biol.
Hung. 3. p. 24-25.
Kárpáti I. Tóth I. 1962: Die Auenwaldtypen
üngarns. - Acta Agr. Hung. 11. /1961-1962/ p. 421-452.
Kevey B. 1977: Az Allium ursinum növényföldrajzi
jellemzése, . különös tekintettel magyarországi előfordulási viszonyaira. -
Egyetemi doktori értekezés /kézirat/.
Kevey B. 1978: Az Allium ursinum L.
magyarországi elterjedése. - Bot. Közlem. 65. p. 165-175.
- LAP TETEJÉRE -