Engedtessék meg, hogy egy régi, csaknem harminc évvel ezelőtti történettel kezdjem az írást. Ekkoriban ismerkedtem meg a Szigetközzel. Amikor csak időm engedte, jártam a területet, kerestem, mi létezik még abból, amit a nem túl gazdag és számomra nehezen hozzáférhető szakirodalom említ. Ilyen út során jutottam el az Arak közelében lévő, csaknem kör alakú morotvához, amely egykor a Mosoni-Duna kanyarulata lehetett, de azt, hogy mikor fûződött le, nem tudni, mert a száz évvel ezelőtti térképen is már mint morotva van feltüntetve. Sok neve közül az egyik - Malomszer - arra utal, hogy egykoron áramló vizû folyószakasz volt és hajómalmok dolgoztak rajta.

Az említett napon velem volt a kutyám is, együtt gázoltunk a sás és nád között, amikor az előttem járó kutya mellső lábai hirtelen elsüllyedtek. Ekkor kezdett izgalmassá válni a dolog, végiggondoltam, mi lett volna, ha én megyek elöl. Így derült ki, hogy még létezik a Zólyomi Bálint által 1937-ben említett égerláp, és ennek van olyan része, ahol a gyökerek és a tőzeg a vízen úszik, ezen a szilárd rétegen élnek a növények. (Az ilyen lápokat nevezik szupraaquatikus lápoknak.) Később megismertem a Feketeerdő és Mosonmagyaróvár közötti „Parti-erdő" peremén elterülő lápot, és a hédervári „Vadaskerti- erdőben" egy erősen feltöltődött lápot.

Az 1980-as évek végén Kevey Balázs botanikus barátommal elkezdtük a láperdők alaposabb vizsgálatát. Ezt két dolog is indokolta. Egyrészt, hogy az akkor már épülő vízlépcső üzembe helyezése után várható volt; csökken a talajvíz szintje és a lápok kiszáradnak. Úgy gondoltuk, legalább azt tudjuk, milyen fajok éltek bennük. Másrészt, hogy a másfél évszázaddal ezelőtt kezdődött nagy folyamszabályozási, lecsapolási munkálatok szinte megsemmisítették a korábbi nagy lápokat (Ecsedi-láp, Kis-Sárrét, Nagy- Sárrét, Hanság). Afennmaradtak természetvédelmi értéke kiemelkedő, megismerésük ezért is fontos.

A Szigetközben a folyamszabályozás előtt rendszeresek voltak a nagy áradások, ami nem igazán kedvezett a lápok kialakulásának, nem is ezek voltak a tipikus növénytársulások. Csak azokban a mély vizû morotvákban jelenhettek meg, amelyek nem kaptak rendszeres átöblítést. Ezzel magyarázható, hogy a mélyebben fekvő Alsó- Szigetközben nincs is láperdő, s a Felső- Szigetközben is csak a Mosoni-Duna közelében fordulnak elő.

A lápok álló vize oxigénben szegény, az elhalt növényi maradványok az anaerob viszonyok miatt tökéletlenül bomlanak le, a szerves anyag leülepszik a meder aljára, gyorsítja a feltöltődést. A víz az oldott humuszanyagoktól sötétbarna színû, és az anaerob folyamatok során keletkezett gázok (CH4, NH3, SH2) közül a kénhidrogéntől jellegzetes záptojásszagú. A lerakódott tőzeg sötétbarna vagy fekete színû, laza, a rajta megtelepedett fák ezért támasztógyökereket fejlesztenek.

A laza talajon a mézgás éger támasztógyökereket fejleszt

A Szigetközben háromféle láperdő található: a szukcesszió első társulása a dárdás nádtippanos fûzláp (Calamagrostio- Salicetum cinereae), amelyet a feltöltődésben lévő részeken felvált a mocsári páfrányos égerláp (Thelypteridi-Alnetum), a már teljesen feltöltődött szakaszon pedig megjelenik a mocsári sásos égerláp (Carici acutiformis- Alnetum). Innen a szukcesszió a keményfaligetek felé vezet, a mocsári sásos égerlápból kialakul az égerfaliget (Paridi quadrifoliac-Alnetum), amelyet a további szárazodást követően felvált a szil-kőris-tölgy ligeterdő (Scillo vindobonensis- Ulmetum).

A fûzlápok a Parti-erdőben és a Malomszeren egyaránt megtalálhatók. Síklápoknak tekinthetők, de nincs bennük tőzegmoha és nem alakultak ki a jellegzetes úszó szigetek, mert nagyon kicsik. Területük a feltöltődés miatt fokozatosan csökken. Megtalálható a valódi úszóláp (ingóláp), ahol a gyökérszövedék és tőzeg alatt víz van, így mozog a szilárd réteg, ha rajta járunk, és az úgynevezett infraaquatikus típus is, ahol a növények gyökerei alatt már laza tőzeg helyezkedik el.

Az ingólápon nagyon oda kell figyelni, hová lép az ember, főleg ha egyedül van, mert a vékony gyökér-tőzegrétegben sok a nyílás, amibe ha belelépünk, könnyen elsüllyedhetünk. Ott, ahol a növények a tőzegben gyökereznek, biztonságosabb a közlekedés. Bár a talaj itt is mozog az ember alatt, s ha megállunk, fokozatosan süllyedünk, de nincsenek olyan részek benne, ahol gyorsan elmerülnénk. A fûzlápokban kisebb-nagyobb nyílt vizû területek is vannak, itt él az érdes tócsagaz, a békatutaj, a kis- és keresztes békalencse, esetenként a rence és az üveglevelû békaszőlő is előfordul. A lombkoronaszint lényegében hiányzik, egy-egy magasabb mézgás éger, nyár vagy fûz található a peremeken. Legjellemzőbb cserje a rekettyefûz, mellette megjelenhet a kutyabenge és a kányabangita. A szabad vízfelület a nád és a gyékény előrenyomulása miatt mind kisebb lesz, a partról ma már nem is látható.

Kárpáti István 1957-ben írt a Szigetköz fûzlápjairól, felméréseiben kevés (10-16) faj szerepel. Zólyomi is szegényes fajösszetételt talált. Vizsgálataink során mi 88 fajt találtunk, bár igaz, hogy az itt előforduló növények nagy része nemcsak a lápokban él, hanem más társulásokban is. Legjellegzetesebb fajok - a már említetteken kívül - a védett mocsári pajzsika, amely a sásokhoz hasonlóan zsombékol, ötféle sás, a mocsarakban tipikus a nádszálakat összekötő és sok helyen áthatolhatatlan szövedéket alkotó felfutó sövényszulák, az ebszőlő csucsor, a torzsika boglárka. Érdekes, hogy megtaláltuk a jellegzetes lomberdei farkasszőlőt, a védett fajok közül a nyári tőzike, a mocsári lednek és a mocsári pajzsika került elő.

A morotvák szélei felé, ahol erőteljesebb a feltöltődés, már csak néhol csillog a növények között a víz. Kialakult a szukcesszió következő társulása: a mocsári páfrányos égerláp. Ezeket a Szigetközben Zólyomi Bálint, Kárpáti István és Csapody István vizsgálták az elmúlt évtizedekben. Más-más aspektusból végezvén a felmérést, az általuk közölt fajlisták között sok a különbség.

A felső lombkoronaszintet szinte kizárólag a mézgás éger alkotja, ezek a fák 15-20 m magasak. Az éger között megjelenhet a magas kőris, a fehér fûz. Az alsó lombkoronaszintben a mézgás éger fiatal egyedei mellett előfordul a rekettyefûz, esetleg a kutyabenge, a cserjeszintben még megtalálható az említett fajok mellett a veresgyûrû som, a kecskerágó, a kányabangita.

A gyepszint leggyakoribb fajai a tőzegpáfrány, a mocsári sás, a zsombéksás, a torzsika boglárka, a nád. Szinte alig akartuk elhinni, de a Parti-erdőben a láp közepén egy, a száraz élőhelyekre jellemző sóskaborbolya- bokor is található. Ezekben a társulásokban szintén jellemzőek a mocsári és lomberdei fajok, melyek közül három védett: a szálkás pajzsika, a nyári tőzike és tőzegpáfrány. A láperdő peremén már megjelennek a magasabb térszín tölgyeséből bevándorolt fajok is, mint a kocsányos tölgy, a mezei szil, a fekete bodza, a varázslófû stb.

A teljesen feltöltődött szakaszokon jelenik meg a mocsári sásos égerláp, ahol csak a Duna magas vízállásakor feltörő talajvíz feltörésekor csillog a legmélyebb részeken a víz. A Szigetközben a Mosoni-Duna közelében, a hédervári „Vadaskerti-erdőben" találjuk a legnagyobb kiterjedésben ezt a társulást. Mivel szárazabb az élőhely, a talajukban már kevesebb a tőzeg, mint a tőzegpáfrányos lápok talajában.

A felső lombkoronaszintet főként a mézgás éger alkotja, a fák itt már magasabbak, mint a tőzegpáfrányos társulásban. Megjelenik a magas kőris, a fehér fûz és a fehér nyár, az alsó lombkoronaszintben a hamvas éger, a zelnicemeggy, a vénicszil, és a mezei szil is előfordul.

A cserjeszint nem igazán gazdag, a lombkoronát alkotó fajok mellett a kányabangita, a veresgyûrû som, a kutyabenge és ritkán a fekete és vörös ribiszke került elő. Elterjedt a hamvas szeder. A gyepszintből eltûnik a mocsári páfrány, legjellemzőbb fajok itt a mocsári sás, a parti sás és a nád.

A társulás átmenet a láperdők és az égerligetek között, korábban csak a hegy- és dombvidékekről volt ismert. Az átmeneti jelleget mutatja az is, hogy a gyepszintben a lomberdei fajok részesedése a legmarkánsabb (61 százalék), ebből csak 12 százalék a láperdei faj. Vizsgálataink során 119 fajt találtunk, harminccal többet, mint az előző társulásokban. Több védett növény is előkerült: a szálkás pajzsika, a ligeti csillagvirág, a nyári tőzike és a már említett fekete ribiszke.

A szigetközi láperdők a tájvédelmi körzet részei, fennmaradásuk elsősorban a vízellátástól függ. Kis kiterjedésük miatt sérüléke - nyek, ezért indokolt lenne egy ütközőzóna létrehozása. A területeket ki kellene vonni az erdőmûvelés alól, hogy hosszú távon biztosított legyen zavartalanságuk.

A mocsári sásos égerlápoknak a szigetközi az egyetlen eddig ismert alföldi előfordulása, ezért különleges botanikai értéknek számít a hédervári láp - megőrzése a természetvédelem fontos feladata.

A mézgás éger barkái

Nyári tőzike