Vissza 

SZIGETKÖZ ÉLŐVILÁGA

A táj

 

A Szigetköz Európa legnagyobb hordalékkúpján helyezkedik el, az Öreg-Duna és a Mosoni-Dunaág között, mintegy 375 km2-es területen. A Kisalföldet a földtörténeti harmadidőszak végén a Pannon beltenger borította. A kor végére a tenger elsekélyesedett és helyén egy kiédesült vizű tórendszer maradt vissza. Ekkor léptek a medencébe az Alpok és Kárpátok irányából érkező folyók, melyek hordalékukkal tovább töltötték a medencét. Kettő, kettő és fél millió éve az Ős-Duna az Alpok vonulatát még Királyhida (Bruck an der Leitha) környékén törte át és dél felé folytatta útját. Később a folyók iránya megváltozott, a negyedidőszakban a Duna már a Hainburgi hegy és a Kiskárpátok között tört be a medencébe, kelet felé építve ki új medrét. A folyó a hegyek közül kilépve, felsőszakasz jellegét elvesztve, átmeneti jellegűvé vált. Esése csökkent, hordalékát lerakta. Zátonyok képződtek, majd elmosódtak, lejjebb újra lerakva vándoroltak. Ha a növényzetnek sikerült tartósan megtelepedni a zátonyokon, akkor azok szigetté váltak, amik a folyó medrét ágakra szabdalták. A medrek irányváltoztatását a bedőlt fák, fennakadt uszadék, alámosott és beszakadt partok, jégtorlaszok és árvizek is elindíthatták. A folyót a saját maga által épített akadályok új medrek kialakítására késztették és ezáltal, egy egyre nagyobb területre kiterjedő, legyezőszerűen szétágazó majd összefutó szövevényes ágrendszer alakult ki.

A lerakódott hordalék többször átrendeződött, kimosódott, miközben a finom hordalék távolabbra került. Igy egy kavics hordalékkúp alakult ki, mely néhol 410 méter vastagságot is elér.

A Duna a felhalmozott kavicsrétegre zabolátlan áradásai során rakta le változó vastagságban hordalékát. Az állandóan ismétlődő elöntés megakadályozta, hogy a növényzet ugyanarra a rétegre hosszabb ideig hasson, ezért azok csak kevés humuszt tartalmaznak. Ennek, és a talajvízszint csekély mélységének következményeként főleg réti öntéstalajok jöttek létre.

Szigetköz a Csallóközzel együtt már a honfoglalás előtt lakott hely volt, jelentősebb emlékek azonban csak a honfoglalás utáni korból maradtak fenn. A közelmúltban tűntek el a Szigetközre oly jellemző révek, vízimalmok, vesszőfonat közé döngölt agyagból készült házak.

Nincs olyan községe a Szigetköznek, amelyet történelme során egyszer-kétszer el ne pusztított volna az áradás vagy a partszaggatás. A Duna-ágak vándorlásával így vándoroltak a települések is szigethátról-szigethátra, a jobban feltöltött és a vizektől elhagyott helyekre. A legtöbb szigetközi község ezért ma már második vagy harmadik települési helyén él. Néhány községben a dűlőnevek szépen megőrizték az elpusztult régi falurészeket / Falufüzes, Vénfalu-dűlő, Öregfalu-sziget; Faluerdő, Lakottföldek, Temetőszántó/. Sok falu véglegesen elpusztult, nem épült fel újra. Emléküket az oklevelek mellett ugyancsak dűlőnevek őrzik. Az áradásokkal járó veszedelmes partszaggatások szinte évről évre megváltoztatták a Duna-ágak képét, és igen nagy károkat okoztak.

A Pozsonyi Gazdasági Egyesület l866. évi kimutatása szerint még a múlt század közepén is 10 év alatt 2000 hold földet pusztított el a partszaggatás.

 

 

A Szigetköz élővilága

 

FLÓRA

A Szigetköz a magyar flóratartomány (Pannonicum) alföldi flóravidékének (Eupannonicum) kisalföldi flórajárásába (Arrabopnicum) tartozik. Növényzetének kialakulásában és jelen állapotában is a meghatározó a víz, a Duna.

A lassúbb vizekben és morotvákban, melyek lefűződött vagy levágott Duna-ágak, lebegő és gyökerező hínártársulások élnek.

A sekélyebb vizekben és a partok mentén nád és magasásos társulások találhatók.

A Duna szigetein található, időszakosan kiszáradó tavacskák, feltöltődő mellékágak amellett, hogy jelentős vízimadár költő- és táplálkozó helye, gazdag vízinövény társulások élőhelyei is.

 A hullámtérben kialakuló zátonyokon elsőnek a törpekáka iszaptársulás és az ártéri gyomtársulások (Nanocyperion, Polygogn-Chenopodion) vetik meg lábukat. A terület további feltöltődésével, a magasabb szinteken ezeket követik a bokorfüzesek. Jellemző fajai a társulásnak a csigolya- és a mandulalevelű fűz (Salix purpurea, S. trindra). A bokorfüzesek feletti szintet a fűz-nyár-ligeterdők (Salicetum albe-fragilis) alkotják. Fő fafajai a fehér- és törékeny fűz (Salix alba, S. fragilis), a fehér- és fekete nyár (Populus alba, P. nigra), a mézgás éger (Alnus glutinosa), a vénic szil (Ulmus laevis), és a zelnice, vagy májusfa (Prunus padus).

A gyepszintben sok helyütt tömeges a védett nyári tőzike (Leucojum aestivum) és a tavaszi csillagvirág (Scilla vindobonensis).

A víztől, talajvíztől legtávolabb, a legmagasabb területeken valaha uralkodó szerepet töltött be a tölgy-kőris-szil ligeterdő (Fraxino pannonicae Ulmetum). Jellegzetes állományai ma a Mosoni-Duna mentén találhatók meg. A leggazdagabb növénytársulás, fajainak felsorolásakor válogatni is nehéz. Íme néhány: kocsányos tölgy (Quecus robur), magas kőris (Fraxinus excelsior), mezei szil (Ulmus campestris), mogyoró (Corylus avellana), húsos som (Cornus mas), gyöngyvirág (Convallaria majalis), erdei ibolya (Viola sylvestris) stb. Növénytanilag rendkívül érdekesek a mészkedvelő hegy- és dombvidéki fajok helybeli, alföldi előfordulása, pl.: fehér sás (Carex alba), bogláros szellőrózsa (Anemone ranunculoides) és a tűzliliom (Lilium bulbiferum).

Ezekben az erdőkben él két érdekes és ritka, a kosborfélék családjába tartozó növény, a légybangó és a méhbangó (Ophrys insectifera, O. apifera). A bangók rejtélyes életük, szép, pókra, rovarra hasonlító viráguk miatt a legkülönlegesebb növények közé tartoznak. A légybangó jellegzetes sztyeppnövény, a Szigetközben mégis jól záródott erdőben él. Hazánkban a Szigetközin kívül még hat állománya ismert. A méhbangó szigetközi állományát 1978 -ban találta meg Werner Ervin gimnáziumi tanár. Sajnos az ország más területeiről ismert állományok létét az elmúlt években nem erősítették meg megnyugtató módon. Az itt még meglévő erős állomány megőrzése tehát országos érdek. A hazai orchideák közül a Szigetközben 20 faj él.

Elszórtan találhatók még a Szigetközben gyertyános- kocsányos tölgyerdők (Querco robori-Carpinetum), valamint a fűz- és égerlápok (Dryopteridi-Alnetum).

A szigetközi gyepek, melyek zöme mocsárrét (Alopecuterum pratense), úgynevezett másodlagos társulások. A levágott erdők helyén jöttek létre, a rendszeres legeltetés, kaszálás tartotta fenn őket. Kezelésük, használatuk elmaradásával sorsuk a beerdősülés. Értékes, védett növényeik az ott élő kosborokon kívül a kornis tárnics (Gentiana pneumonanthe), a szibériai nőszirom (Iris sibirica), a keskenylevelű gyapjúsás (Eriphorum angustifolium)

 

FAUNA

A Szigetköz a Duna halbölcsője volt. Van dolgozat, mely 65 halfaj előfordulásáról tudósít, ez a hazai fajok 80 %-a. Megtalálható itt, az eredetileg tiszta hegyi patakokban élő sebes pisztráng (Salmo trutta fario), éppúgy, mint a mocsarak, lápok védett fajai: a réti csík (Misgurnus fossilis), vagy a lápi póc (Umbra krameri). Még néhány a védettek közül: magyar bucó (Aspro singel), botos kölönte (Cottus gobio) selymes durbincs (Gymnocephalus schraetzer) stb.

A kétéltűek csaknem valamennyi faja megtalálható a Szigetközben. Közülük gyakori a  kecskebéka (Rana esculenta), a vöröshasú unka (Bombina bombina), és a mocsári béka (Rana arvalis). A hüllők kisebb számban élnek a vízjárta területeken, de jellegzetes fajuk, a vizisikló (Natrix natrix)  itt is gyakori.

A védett lepkék közül a mocsarakra jellemzők: a mocsári bíbormoly (Ostrinia palustralis), a zanót- és vérfű boglárka (Macolinea nausithous, M. teleius), a fűz-nyár-ligeterdőkre jellemzők a színjátszólepke (Apatura ilia), c-betűs aranybagolylepke (Lamprotes c-aureum), kéköves bagolylepke (Catocala fraxini), a keményfa-ligeterdőkre a magyar tölgymakkmoly (Pammene querceti), a szilfa púposszövő (Dicranura ulmi), sőt a teljesen száraz területek képviselői is megtalálhatók: díszes medvelepke (Arctia festiva), fehérsávos földibagoly (Euxoa hastifera).

A madarak száma 230-ra tehető, közülük a Duna ágrendszerében járva először a gémfélék tűnnek fel. A nagyobb telepeken szürke gémek (Ardea cinerea) és bakcsók (Nycticorax nycticorax) költenek. A fokozottan védett fajok közül jellegzetesebb fészkelők, a nagy kócsag (Egretta alba), barna kánya (Milvus migrans), hamvas rétihéja (Circus pigargus), fekete gólya (Ciconia nigra) és cigány réce (Aythia nyroca). A réti sas (Haliaetus albicilla) és a halász sas (Pandion haliaetus) is rendszeres vendég a területen.

A védett emlősállatok közül jellegzetesk a nyuszt (Martes martes), a vidra (Lutra lutra) és az északi pocok (Microtus oeconomus)

1991-óta természetes úton megtelepedett a száz éve kihalt hód (Castor fiber) is, Magyarországon először. Azóta úgy elszaporodtak, hogy a bővízűbb ágrendszerekben sokfelé megtalálhatók.