Molnár László életrajza
1946-ban
a németországi Friedrichshafenben, a Bodensee parti kisvárosban születtem.
Gyermekkoromat a Tisza menti városban, Szentesen töltöttem, iskoláimat is itt,
valamint Hódmezővásárhelyen végeztem. Végzettségem szerint dísznövénytermesztő
és kertépítő, valamint növényvédő szakmát szereztem. Az erdészeti technikum
levelező tagozatát már nem tudtam befejezni az akkor több, mint két éves katonai
szolgálat miatt.
A
természet már kis kölyökként különösen érdekelt, már igen korán kezdtem járni a
város környéki területeket, főként a Tisza ártereit. Naplót is tizenegy éves
koromtól vezetek a legkülönfélébb megfigyelésekről, a természet élő és élettelen
titkairól. Csemetekerti, fakitermelési, majd növényvédelmi és
gyümölcskertészeti munkákat követően erdőrendezőségi alkalmazásban
természetvédelmi őrként a Dél-Alföldön dolgoztam, majd a Magyar Madártani és
Természetvédelmi Egyesület (MME) alkalmazottjaként a Kiskunsági Nemzeti Park és
az MME együttmüködésében üzemeltetett Kiskunsági Madárvártán. 1979-től élünk
itt feleségemmel, majd Ákos és Orsolya nevű gyermekeinkkel, kik már
"kirepültek". 1994 nyarától egyik napról a másikra munkanélkülivé,
"királyi szabaddá" lettem...
A
hatvanas évek közepétől veszek részt először emlős fajok, majd a madárvilág,
rovarvilág, általános természetvédelem kutatási, s megőrző intézményeinek
munkájában. Az MME alapító tagja vagyok. Csaknem húsz évig fotóztam, ill. a
közelmúlttól folytatom is e tevékenységet. A festést alig tíz évvel ezelőtt
fiam, Ákos unszolására kezdtem el. Akkor éppen tempera festék "volt
kéznél", amit máig is használok. Képeim, tájképek, madarak, növények, majd
két évvel később már a lepkék is. Több sorozatot készítettem, majd tervezetten
egy nyolcvan képből állót is négy lepkecsalád Kárpát-medencei fajairól. Ez a
sorozat adja az általam írt és illusztrált, 2006 novemberében megjelent
Szenderek és medvelepkék a Kárpát-medencében című könyvem gerincét. Kiállításaim
- önállóak és társasak - lakóhelyem környékén, így Kecskeméten is, ill.
Dunaföldváron, Szentesen, Szegeden és Budapesten voltak.
Adatok:
név:
Molnár László
cím:
Fülöpháza, 6042, Kiskunsági Madárvárta
mobil:
06-70/317-5595
elsődleges
email: lepkepiktor@mail.opticon.hu
további
email-ek: lepkepiktor@freemail.hu, tiscia@freemail.hu
Forrás: http://www.lepkepiktor.hu/magamrol.php