Dr. Petrich Károly életrajza
Rovarász kortársaink
A 90 éves Dr.Petrich Károly
köszöntése
Tisztelt Dr. Petrich
Károly, tisztelt jelenlévő társasági és szakosztályi tagok!
Igazi megtiszteltetés számomra, hogy kedves, régi
lepkész társam, Petrich Karcsi bátyám abból az alkalomból köszönthetem, hogy
kilencvenedik életévét betöltötte. Karcsi bácsi az amatőr lepkészek szerény,
nagy tudású képviselője, a Magyar Rovartani Társaság régóta nagy tiszteletben
álló tagja. Ennek bizonyítéka, hogy a jelenlévők közül szinte mindenki ismeri
azokat a személyes adatait, amelyek rovarász tevékenységét fémjelzik.
Karcsi bácsi, mint vegyészmérnök polgári szakmájában,
egész másban jeleskedett, mint ami miatt ezen a helyen üdvözöljük. A zoológiát,
konkrétan a lepkék kutatását, a szó igazi jó értelmében, nem mint hivatásos
rovarász, hanem mint amatőr művelte. Ennek a társadalmi megítélése azért
pontatlan, mert az amatőrrel szemben nincsenek elvárások. Ilyen jellegű
elvárásai csak az egyénnek lehet önmagával szemben. Ez valójában nem más, mint
az önmagunkkal szembeni igényesség, és az amatőrként művelt szakma végtelen
szeretete, tisztelete. Ezt azért tartom fontosnak hangsúlyozni, mert a amatőr rovarászaink
méltó példaképe lehet Petrich Karcsi bácsi személye. Mit is tett Ő valójában,
hogy mindezt elmondhatjuk róla köszöntése alkalmából?
Petrich Károly sok-sok tagtársunkhoz hasonlóan már kora gyermekkorában
lepkehálót ragadott, hogy azt a színes, izgalmas világot, amit a lepkék világa
jelent, minél jobban megismerhesse. Mint életrajzi írásában olvashatjuk, a
hálót édesapja adta a kezébe, akire ezért is mindig nagy szeretettel gondol. A
hagyományos amatőr jellegű gyűjtésen, gyűjtemény-készítésen túl belső igénye
volt, hogy ez a kedvtelés tudományos igényeket is kielégítsen. Ezért már a múlt
század ötvenes éveitől kezdődően arra törekedett, hogy egy szervesen összefüggő
táj, élőhely együttes lepkevilágát ismerje meg. Ez a táj a Velencei táj volt,
mely magába foglalja a Velencei-tó és Velencei-hegység komplexét. Így mintegy
ötven éven át a lepkék rendjének minden családját kutatta, a saját maga számára
kijelölt területen, mondhatni kiváló eredménnyel. Ennek az állításnak igazolása
az a saját erőből kiadott könyv, ami A Velencei táj lepkevilága címet viseli.
Azt lehet mondani, hogy ennek a területnek a lepkéiről hosszú időn keresztül
nem lehet újat mondani, mert nagyrészt Karcsi bácsi szívós munkája révén erről
szinte mindent tudunk. Ezúton is gratulálunk hozzá.
Arra kell gondolnom ezekben az ünnepi pillanatokban,
hogy Karcsi bácsit magam is több mint 40 éve ismerem. Gyerekkoromban
Székesfehérváron működött egy rovarász szakkör, ahol mintegy két tucat rovarok
iránt érdeklődő diákkorú és kevés felnőtt tömörült. Karcsi bácsi Budapesten
lakott, de fontosnak tartotta, hogy alkalmanként bennünket, zömmel kezdő
süvölvényeket is meglátogasson. Ezt azért tette, mert az általa kutatott
terület - a Velencei táj - Fehérvár vonzáskörzetébe esett. A későbbiekben
katonaviseltként, újdonsült munkahelyemen a Fejér Megyei Növényvédő Állomáson,
majd a későbbiekben alkalmanként már a terepen találkozhattunk, ahol magam is
gyűjtöttem.
Kedves emlékeim közé tartozik az, amikor egy hosszúra
sikerült és unalmas intézeti értekezleten a tanácsterembe zsúfolt nyolcvan
kollégámmal arra lettünk figyelmesek, hogy valaki nagy ropogással és pufogással
egy dongó motorkerékpáron behajt az épület elé. Állíthatom, hogy ez az esemény
a már félig meddig elszenderülteket is magához térítette, hát még engem, amikor
percek múlva beszóltak, hogy Szeőke Kálmán téged egy bajuszos ember keres. Ő
volt Petrich Karcsi bácsi, akivel ezt követően sokszor jártunk együtt a terepen
nappali vagy éjszakai lepkegyűjtésen.