211 mázsa ponty a vizekben
Cs. A.
2006-11-06
Kétszáztizenegy mázsa, zömében kétnyaras
pontyot telepített a győri Előre Halászati Szövetkezet a „folyóiba”.
A
napokban végezte a szövetkezet a haltelepítéseket több helyszínen: Ásványrárónál a jachtkikötőnél és a Pókmacskási-ágnál
és az úgynevezett Kalap-szigeten a minap kerültek pontyok a vízbe. A Rábcán Mórichidánál és Győrsövényháznál,
Gyirmót környékén, valamint Rábapatonára
telepítettek halakat. A Mosoni-Dunába Dunaszegnél
csúsztak pontyok a folyóba. A horgászokkal egyeztettek a helyszínekről, volt,
hogy az utolsó pillanatban néhány kilométerrel arrébb mentek az állatokat
szállító autók.
Szilágyi
Gábor, az Előre Htsz ügyvezető elnöke elmondta:
tízmillió forint feletti összeget költöttek a telepítésre a napokban, míg idén
tavasszal körülbelül hasonló költségei voltak az ivadékok – süllők, csukák,
harcsák – pótlásának. A mostani munka után a természetes vizeken nem lesz
halfogási tilalom. Szilágyi elmondta: jó néhány hete vártak már a hidegebb
időre, csak akkor tudták elkezdeni a munkát. A „saját telepítéssel"
végeztek, kétnyaras pontyot azonban valószínűleg – megrendelésre – két héten
belül tesznek még Dunaszigetnél a Zátonyi-Dunába.