A falun végigfut a szigetközi kerékpárút
Cséfalvay Attila
2004-01-21
Halászi
belterületének teljes hosszán kiépülhet õszre
a szigetközi kerékpárút újabb szakasza, mire az önkormányzat hatvankétmillió
forintot nyert egy kerékpáros turizmust elõsegítõ
pályázaton.
A jövõben lehetõség nyílhat a hiányzó, Darnózseliig
vezetõ szakasz elkészítésére is.
Húsz százalék önrésszel
Egyelõre Halásziig tart: A
kerékpárút õsszel már a faluban is végigfut.
A kerékpáros turizmust elõsegítõ
kerékpárutak építésének támogatására a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium,
valamint a Miniszterelnöki Hivatal Turisztikai Államtitkárságával közösen
meghirdetett tavalyi pályázat második fordulójában közel hatvankétmillió
forintot nyert Halászi önkormányzata, melyet a kerékpárút belterületi
kiépítésére fordíthatnak.
A szigetközi kerékpárút teljes aszfaltozása hosszú évek óta
várat magára. A Gyõrtõl Darnózseliig, illetve a Mosonmagyaróvártól Halásziig tartó
szakasz már korábban elkészült, így mindössze a Halászitól Darnózseliig
vezetõ 11,5
kilométeres aszfaltcsík hiányzik. A most elnyert hatvankétmillió forintból –
melyhez húszszázalékos önrészt, mintegy tizenkét és fél millió forintot vállalt
az önkormányzat – a település teljes belterületén, 1861 méteren épülhet ki a
kerékpárút.
Még 340 millió kellene
– A most elnyert összegbõl újabb szakaszon, teljes belterületünkön
tudjuk kiépíteni a bicikliutat – kezdte Majthényi Tamás polgármester. – Közbeszerzési eljárást
írunk ki a kiépítésre, s körülbelül áprilisban kezdõdhetnek
el a munkálatok. A tervek szerint így a belterületi szakasz õsz
végére el is készülhet. Darnózselivel korábban már
többször adtunk be közös pályázatot a kerékpárút kiépítésére, s bár most
önállóan nyertük meg ezt a pénzt, a még hátralévõ
darabnál együttes projektekben gondolkodunk.
Számításaink szerint a két község közötti és Darnózseli belterületi részének kiépítéséhez még legalább
340 millió forintot kellene nyernünk, s ehhez valamennyi önrészt is vállalnunk.
Most látok erre reális esélyt: a Nemzeti Fejlesztési Hivatal által nemrég kiírt
pályázatok a turisztikai vonzerõ fejlesztését
segítik. Az ehhez kapcsolódó infrastrukturális projekten szeretnénk elnyerni
ezt az összeget, annál is inkább, mivel itt kiemelt szerep jut a „félkész"
kerékpárutaknak – mondta a polgármester.
Infrastrukturális beruházásokra
A polgármester által említett, nemrégiben kiírt pályázat a
turisztikai célpontok fejlesztését és ismertségét hivatott elõsegíteni.
Az intézkedés 2006 végéig 19 milliárd 528 millió forint
támogatást tesz hozzáférhetõvé.
A pályázat támogatja az üdülõkörzetekben
és nemzeti parkokban a turisztikai vonzerõ
fenntartható fejlõdését, a turisztikai kínálat
bõvítését, azok ismertségének elõsegítését.
A jelzett célok elérése érdekében pályázni lehet nemzeti parkok fejlesztésére (100 millió és 1,5 milliárd forint között), világörökségi helyszínek (250 millió és 1,5 milliárd forint között), múzeumok, valamint egyedileg fejleszthetõ mûemlékek látogatóbarát bemutathatóságának fejlesztésére (50 és 300 millió forint között). Továbbá kastélyok és várak turisztikai funkciókkal való fejlesztésére (250 millió és 1,5 milliárd forint között), illetve aktív turizmushoz kapcsolódó infrastrukturális beruházásokra (50 és 500 millió forint közötti értékben). Erre a fejlesztendõ helyszín tulajdonosai, közhasznú szervezetek, alapítványok, közalapítványok, egyházak, egyesületek, illetve önkormányzatok pályázhatnak. A pályázóknak mindössze 2,5, illetve 5 százalék önrésszel kell rendelkezniük.