A hiányzó önrészrõl
tárgyaltak
2005-04-19
Erdey György Széles Sándor és Tóth István szigetközi
település- vezetõvel tárgyalt a Szigetközrõl.
Erdey György dunai kormánybiztos hivatalában fogadta Széles
Sándor és Tóth István szigetközi településvezetõt.
Információink szerint egyeztettek az alsó-szigetközi LIFE III-projekt
állásáról, ám a nemrégiben ismét felvetett – az itteni károkat kompenzáló –
egymilliárd forintos állami kártérítésrõl nem
esett szó.
A Mosoni–Duna-táj Társulás által
elindított, s brüsszeli pénzt nyert LIFE III-projekt
kapcsán hívta meg Széles Sándor és Tóth István polgármestereket a
minisztériumba Erdey György dunai kormánybiztos. A közeljövõben 400 millió forint
értékben pályázatot ír ki a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési
Tanács terület- és régiófejlesztési szakmai programokra. Ebbõl
jó néhány elképzelést támogatnak, többek között a szigetközi LIFE-projektet. Szükség is van erre, ugyanis a brüsszeli
támogatás önrészét – egymillió eurót – még nem sikerült összeszedni: ennek
megszerzéséért harcolnak most a településvezetõk.
A projekt kapcsán az együttmûködési
lehetõségeket vitatta meg Erdey
kormánybiztos és a két polgármester: mindkét fél bízik a tervezet sikeres
lebonyolításában. A szakminisztériumban ugyanakkor tegnap a nyolc legtöbb kárt
elszenvedett szigetközi település egymilliárd forintos kártérítésérõl
nem esett szó, sõt, a kormánybiztos szerint
nem is volt az utóbbi idõben ilyen
minisztériumi megkeresés. A kérelmet egyébként három éve(!) adta postára
Ásványráró polgármestere, de választ azóta nem kaptak
a kezdeményezésre. A bõsi áram importálásának kérdésérõl tegnap csak érintõlegesen
szóltak a felek.
Pályázat közös nemzeti parkra
Idõközben komplex
területfejlesztési program kidolgozását kezdeményezi a szlovák–magyar határ
menti térségre vonatkozóan a Mosonmagyaróvár Környezetvédelméért Közalapítvány,
amely a Szigetköz–Csallóköz területére közös nemzeti park megvalósíthatósági
tanulmányának készítésére írt ki pályázatot. A tanulmánynak részletesen fel
kell tárnia a terület természetvédelmi, turisztikai, mezõ-,
erdõ- és vadgazdasági potenciálját és a
nemzeti park kialakításának lehetõségeit. A
300–400 oldalas dokumentumot július végéig kell a nyertes pályázónak
elkészítenie, a szakmai összefoglalót magyar, szlovák és angol nyelven is.
Eddig négy pályázó jelentkezett: az ajánlatokat május ötödikéig lehet
benyújtani. A kiírás egyik célja, hogy olyan adatbázis álljon az önkormányzat
rendelkezésére, amely megalapozza a késõbbi
döntést a terület hasznosításával kapcsolatban.
Nem
kezdeményez a Szigetköz
Tervek vannak, komplex program nincs a Szigetközre