A kincses molnár legendája
Biacsics E.
2003-09-21
A kimlei Kemene néptáncegyüttes
jövõre Nagy magyarok históriája címmel
szeretne színre vinni egy háromszáz embert megmozgató, nagy produkciót. Az egy
éve alakult Kemene tánccsoport máris nemzetközi
sikerekkel és szakmai elismerésekkel büszkélkedhet. Idén egy helyi legendát
vittek színpadra.
Kimlei legenda: Egy részlet a
darabból, amit augusztusban mutattak be.
Az alakításokra a szakmabéliek is felfigyeltek, így az
együttes tavaly a Kulturális Örökségért Díjat, idén pedig a Kisfaludy-díj arany
fokozatát kapta meg.
Mindent maguk
A csoport 32 lelkes emberbõl
áll, akik a zene és a táncszínház bûvöletében
szabadidejüket áldozzák a több hónapos kemény felkészülésre.
A jelmezeket és díszleteket is maguk készítik, gondozzák. A
technikai háttérhez és a zenei feladatok teljesítéséhez kapnak segítséget, jó
az együttmûködésük az Elsõ
Gyõri Harmonika Együttessel is.
Az éves nagybemutatón túl idén Kimle
olasz testvérvárosában, Cartiglianóban is felléptek,
valamint közremûködtek a helyi német és horvát
nemzetiségi, illetve a „nagy" önkormányzat mellett a Nemzetiségiek Folklór
Találkozója szervezésében is.
Erõt éreznek magukban az
újabb produkcióhoz
A kimlei kincses molnár legendáját Cartiglianóból hazatérve, nyáron írták színpadra. A darab a Színházi Szakmai Kollégium támogatásával állt össze. A zenei betéteket Csordás Tamás hangszerelte, a narrátor szerepét Szmatana Andrea vállalta. A napjainkban is tanulságos, szélsõséges emberi tulajdonságokat hangsúlyozó történet sikert hozott, még Budapestrõl is kaptak egy gratuláló levelet Tímár Sándor koreográfustól. Glogovácz István, az egyesület elnöke elmondta, jövõre Nagy magyarok históriája címmel szeretnének színre vinni egy következõ produkciót, legalább 300 ember közremûködésével.