A köztársasági elnök a Szigetközben
Cséfalvay Attila
2006-01-08
Terepbejárásra
és társulási ülésre érkezik a Szigetközbe tavasz végén a köztársasági elnök. A
magyar-szlovák tárgyalások felgyorsulásának elõsegítését
várják a látogatástól.
Harmadik fél a tárgyalásokon
Tóth István, Babos Attila, Széles Sándor, Szokoli Sándor és Tamás Lõrincné
térségfejlesztési társulási elnököket néhány hete fogadta a köztársasági elnöki
hivatal vezetõje és titkára. A szigetköziek
meghívót vittek Sólyom Lászlónak, s a térségbe invitálták, mivel „meggyõzõdésük, hogy szívén viseli a Szigetköz
megmentésének és rehabilitációjának ügyét". Emlékeztettek, hogy az elnök
nemrégiben Pozsonyban úgy fogalmazott: Szigetköz a végnapjait éli és ha kell, harmadik fél bevonását is jónak tartaná a
két ország között zajló tárgyalásokban.
Hiteles információkat kaphatna a térségrõl
A társulási elnök meggyõzõdése
szerint Sólyom László jószolgálati tevékenysége nagyban segítené és
felgyorsítaná a folyamatot, s a két ország elõbb
jutna a tájegység érdekében megállapodásra. A delegáció meghívta a köztársasági
elnököt, hogy vegyen részt az önkormányzati társulási ülésen is 2006 tavaszi idõszakában, ahol az általuk menedzselt LIFE III.
uniós projektrõl is kaphatna tájékoztatást.
„Továbbá lehetõség teremtõdne
a Szigetköz általunk szervezett bejárására, melynek során hiteles információkat
és benyomásokat szerezve személyesen meggyõzõdhetne
a tájegység jelenlegi állapotáról és a jövõ
feladatairól." A köztársasági elnöki hivatal vezetõje
és az elnök titkára félórás beszélgetésre is invitálta akkor a vezetõket. Ezen dr. Landi
Balázs titkár elmondta: a választásokra való tekintettel szerencsésebb lenne
egy késõ tavaszi idõpontot
találni.
Bejárás május körül
Nemrégiben aztán válaszlevél érkezett a társulási elnökökhöz a Köztársasági Elnöki Hivatalból. Dr. Landi Balázs továbbította Sólyom László köszönetét a személyes látogatásra való meghívóért, valamint az ajándékként küldött, Szigetközt bemutató reprezentatív naptárokért. Tájékoztatta a társulási elnököket arról is, hogy a köztársasági elnök elfogadta a meghívást, s a tájegység bejárását – további egyeztetések alapján és egyéb elfoglaltságaira is figyelemmel – elõreláthatóan májusban vagy júniusban tudja programjába illeszteni.