A Mosoni-Dunáról döntenek
2007.07.27.
Szigetköz - Szeptember végén a
Szigetközbe látogat Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter. A Mosoni-Duna- és
Szigetköz-rehabilitáció ügyében augusztus elején lesz kormánydöntés. Ásványráró
is erre vár az árvai ágvéglezárásról.
Tóth
Tiborné dr. mosonmagyaróvári országgyűlési képviselő meghívására a Szigetközbe
látogat szeptemberben Fodor Gábor szakminiszter. „Terveink szerint bemutatjuk
neki a szigetközi vízpótló rendszert, Dunakilitit, a dunaszigeti ökoparkot és
az ott épülő hullámtéri modellt, valamint egy fórumon vehetne részt
Mosonmagyaróváron. A miniszteri látogatáshoz csatlakozna Szentkuti Károly, a
Szigetközi Fejlesztési Tanács környezetvédelmi bizottságának elnöke" –
mondta a képviselő.
A
Mosoni-Duna és Szigetköz összesen tízmilliárdos rehabilitációjának ügyében
augusztus 8-án dönt a kormány. Az országgyűlési képviselő ennek kapcsán
elmondta: a Fodor Gábornak két hete írt levélre most érkezett válasz. Eszerint
módszert változtattak: a Környezet és Energia Operatív Programban (KEOP) a
kiemelt projektek helyett kétfordulós meghívásos eljárásrendet határoztak meg.
„A tárca a két térségi fejlesztést kiemelten kezeli" – írja a miniszter.
Tóth Tiborné elmondta: önrész ebben a formában sem szükséges.
A
képviselő úgy tudja: a magyar–szlovák tárgyalások folytatásának előkészítése
folyamatban van. A magyar kormány a szigetközi fejlesztéseket azért is kezeli
kiemelten, mivel ezeket a harmadik fél bevonása után szeretné bemutatni. A
gönyűi kikötő beruházásának második üteme megindult, melyben a vízi fejlesztés
kiemelt szerepet kap. „A győri duzzasztómű ehhez csatolható, megépülése ezzel
garantált" – mondta.
Ehhez
kapcsolódó hír, hogy még tart az árvai ágvéglezárás körüli „dilemma" az
Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, valamint Ásványráró
között. Janák Emil igazgató javaslatát – miszerint ideiglenesen hajózsilip
nélkül zárják le az ágat – a helyi képviselő-testület megtárgyalta, s úgy
határozott: válaszával megvárja ezt a kormánydöntést – tudta meg a Kisalföld
Böősy Imre polgármestertől.
Áldatlan
helyzetben
A
magyar–szlovák tárgyalásokba a Szigetközi Önkormányzatok Szövetségét is
bekapcsolnák. Szokoli Sándor elnöknek írt levelében Fodor Gábor így fogalmaz:
„Ebben az áldatlan helyzetben az önök fejlesztési elképzeléseit segítem."
Cséfalvay
Attila
Forrás:
Kisalföld - www.kisalfold.hu