A pályázat kész, jöhetnek a milliárdok
Cséfalvay Attila
2008.01.23.
Szigetköz - Közel tizenegymilliárd
forintot céloz meg a vízügyi igazgatóság azzal a napokban beadandó pályázattal,
mely az alsó-szigetközi vípótlást és a Mosoni-Duna rehabilitációját tenné
lehetővé. Az önrész nélküli meghívásos pályázat kétfordulós, sikeres elbírálás
esetén még idén megköthetik a szerződéseket.
„Már elküldtük az anyagot a Vízügyi és
Környezetvédelmi Központi Igazgatósághoz. A szabály szerint egy héttel a beadás
előtt ott is átnézik: várhatóan még a héten benyújtjuk a Mosoni-Duna és a Lajta
vízgazdálkodásának rehabilitációját, valamint a szigetközi mentett oldal és
hullámtér vízpótló rendszerének ökológiai célú továbbfejlesztését megcélzó,
összesen mintegy tizenegymilliárdos pályázati anyagot" – mondta Janák Emil
vízügyi igazgató. Hozzátette: az ügyben döntés – remélhetőleg – az első
negyedévben születik. Mindkét pályázat vízjogi engedéllyel rendelkezik, s
kedvező elbírálás esetén 2008–2009-ben a szerződések megköthetőek.
A
pályázat egyik része, a már elengedhetetlenül szükséges alsó-szigetközi
vízpótlás: milliárdokba kerül, s rengeteg munkával jár. Többek közt
fenékküszöböt kell építeni az Ásványi-ágnál és a Bagaméri-ág torkolatánál,
kialakítani az Árvai-zárást, a Hosszúkői-Duna-ág kiágazásánál átereszt és bukót
építeni, kotrási munkákat végezni. Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és
Vízügyi Felügyelet a napokban zárta le az előzetes vizsgálati eljárást:
megállapítása szerint a tervezett tevékenység környezeti hatásai jelentősek,
melyet környezeti hatásvizsgálat keretében kell feltárni. A vízügyi igazgatóság
kérte, hogy a hatóság külön kezelje a hullámtéri és a mentett oldali vízpótlás
engedélyezési kérdéseit, mivel utóbbi esetében nem lát jelentősebb környezeti
hatásokat: a felügyelet elfogadta a kérést. Az ásványi, bagaméri és patkányosi
ágrendszer rehabilitációja során a cél az 1950-es évek vízszintjeinek
visszaállítása, a fő- és mellékág közötti kapcsolat kialakítása és fenntartása.
A mellékágak vízpótlását vízszintemeléssel oldhatják meg, a patkányosi és a
bagaméri ágrendszerben kotrás lenne, míg az Ásványi-ág szintjét torkolati
fenékküszöbbel emelnék, valamint csónakátemelő és kikötő is létesülne.
Észrevétel
Ásványráró
önkormányzata – a hatóság által – a vízügyi igazgatóság részére is megküldött
észrevétellel élt a tervezett beruházással kapcsolatban, s a környezeti hatások
feltárása érdekében környezeti hatásvizsgálat elvégzését tartotta szükségesnek.
Átvágás: ha elnyerik az uniós
forrást, munkagépek dolgozhatnak az alsó-szigetközi vízpótláson. Fotó:
Kisalföld-archívum, felvételünk illusztráció
Forrás:
Kisalföld - www.kisalfold.hu