A parlagfűről, túl a „szezon”
kétharmadán
2006-09-14
Néhány napja megjelent a Kisalföld hasábjain a megye parlagfűhelyzetét boncolgató írás. A cikk több
megállapításával tökéletesen egyetértek. A megszólaló szigetközi jegyzők
hatósági tapasztalatai külterületen is általánosíthatóak.
Az előző évekhez hasonlóan
2006-ban is már a július elsejei határnap előtt sajtóban, rádióban,
televízióban naponta többször elhangzott a parlagfű elleni védekezésről szóló
felhívás. Megállapítható, hogy az állampolgárok jogkövető magatartása javult
ugyan, de még mindig sokan vannak, akik nem végzik el időben a kaszálási
munkákat.
Győr-Moson-Sopron
megye nem tartozik az ország parlagfűvel erősen fertőzött körzetei közé és a
megyei földhivatal, valamint a szolgálat növényvédelmi felügyelői szerint a
Szigetközben az átlagosnál is jobb a helyzet. Ez azonban korántsem jelenti azt,
hogy errefelé nem találkozhatunk parlagfűvel.
Az országos és a megyei
kampánynak pontosan az a célja, hogy egyre több embert nyerjünk meg ezúton is a
jogszabályok betartásának. Ehhez hatósági eszközöket is felhasználunk. A mai
napig 103 esetben szabtunk ki növényvédelmi bírságot 4.115.000 forint értékben, illetve 35 esetben rendeltünk el közérdekű
védekezést 18 hektáron.
Tennivaló azonban akad még bőven.
A cikk ismételten közölte a szolgálat által működtetett ingyenes telefonszámot.
Kérem az újságíró „névtelen” vezetőjét, hogy inkognitóját a továbbiakban is
megőrizve bátran jelentse be a parlagfüvesnek vélt területeket. Természetesen a
pontosan körülírt helyeket beazonosítjuk és megtesszük a szükséges hatósági
intézkedést.
A cikk egyébként kiválóan
bemutatja, hol a legproblémásabb a helyzet: kapás kultúrák (napraforgó,
kukorica stb.); mezőgazdasági utak, táblák széle; tarlóterületek.
Végezetül megjegyzem, hogy a
jogszabályok csak a kultúrnövénnyel elvetett (művelt) mezőgazdasági területeken
kötik a 30 százalékos fertőzöttségi szinthez a kényszerkaszálás megkezdését.
Szabó Gábor igazgató
Győr-Moson-Sopron Megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálat