Aranyat mostak a Dunán
Méhes Á.
2006-07-10
Az aranymosás mára teljesen kihalt a
Szigetközben, ám a minden évben megrendezendő fesztiválon mindig nagy
érdeklődés kíséri e mesterség felelevenítését. Ezúttal Halászi adott otthont a
hagyományos fesztiválnak a hétvégén.
Minden az arany körül forgott a
hétvégén a halászi szabad strandon, hiszen itt rendezték meg a nyolcadik
Szigetközi Aranymosó Fesztivált. Az érdeklődők teljes folyamatában
megismerkedhettek az aranymosás rejtelmeivel, sőt, aki akarta, ki is
próbálhatta ezt a kihalófélben lévő mesterséget. A „kincsvadászok” több
mosópadon kutathattak a homok és a kavics között az aranyszemcsék után.
Napi
fél gramm
Az
aranymosás fortélyait az érdeklődők a Leányfaluról érkezett Ambrus Gábortól
leshették el, aki már húsz éve űzi ezt a szakmát, persze csak hobbiszinten. A
tapasztalt aranymosó a Kisalföldnek elmondta: ma már csupán alig egytucatnyian művelik e mesterséget az országban, ám ők is
csak hobbiból. Egynapi munkával és rengeteg szerencsével mindössze félgrammnyi
aranyat tud „kihalászni” a fövenyből. Ez idő alatt azonban a talált arany
értékének dupláját elfogyasztja az a motoros szivattyú, ami a vizet pumpálja a
mosópadra.
Az
iszap eltakarja
A
Mosoni-Duna felső-szigetközi szakaszán ma már nem találni aranyat, ezért – hogy
a nézőközönség lásson is valamennyit ebből a nemesfémből – Ácsról hoztak néhány
zsáknyi homokot. Ambrus Gábor szerint míg korábban
Pozsonytól Budapestig bárhol lehetett aranyra bukkanni a Dunában, addig ma már
csak Bőstől Leányfaluig érdemes próbálkozni ezzel a mesterséggel, azonban már
itt is egyre kevesebb sikerrel. A bősi erőmű miatt
rengeteg hordalék érkezik a folyón, ennek eredményeként teljesen eliszapolódott
a partszakasz, ahol így már lehetetlen aranyszemcsék után kutatni.
Fateknős
evezősök
A
hétvégi „aranyláz” még a település polgármesterét is magával ragadta. A
mosópadoknál Majthényi Tamás is – kevés sikerrel
ugyan – megpróbált némi aranyat kihalászni a fövenyből, ezzel is segíteni
próbálva a falu szűkös költségvetésén.
A
hétvégi rendezvény az aranymosás mellett számos egyéb programot is
felvonultatott az érdeklődőknek. A kilátogatók megismerkedhettek többek közt
Halászi mondavilágából Aranyos- és Csepevár
történetével. Nagy sikert aratott a szigetközi fateknős evezőverseny. A merész
vállalkozók a több kilométeres távot a teknőben ülve tették meg. Szintén nagy
sikere volt a kincsvadászatnak is, ahol a túlpartra átúszva az ott elrejtett
ládákat kellett megtalálniuk a versenyzőknek.