A szigetközi tanács idén 13 millióból él
2007-02-23
Rendkívüli
ülésen egyhangúlag fogadta el tegnap Győrben idei költségvetését a
Szigetköz–Felső-Duna Mente Térségi Fejlesztési Tanács. Szakács Imre elnök
előterjesztéséből kiderült, hogy a január közepén megalakult szervezet idén 12
millió 957 ezer forintból gazdálkodhat. Az összeg mintegy fele az érintett
települések tagdíjaiból, 3 millió 250 ezer forint a Győr-Moson-Sopron, a
Komárom-Esztergom megyei, valamint a nyugat-dunántúli fejlesztési tanácstól származik.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium egymillió forintot fizet, az
agrártárcától 2 millió 250 ezret várnak. A kiadások kétharmadát a működés viszi
el. Emellett 4 millió forintot tartalékba helyeztek. Erre egyrészt amiatt volt
szükség, mert bizonytalan, hogy a tervezett tagdíjak, hozzájárulások hiánytalanul
befolynak, másrészt ez a pénz lesz az alapja a pályázati önrészeknek is.
A
tanács legfőbb céljának a szigetközi térséget és az ott élő mintegy 260 ezer
ember életét érintő kiemelt területfejlesztési feladatok megoldását tekinti.
-
KISALFÖLD -