A Szigetközről álmodik
2007.11.04.
Győr - Pénzes István A Szigetközről
álmodom című természetfotó-kiállítását kedden délután 5 órakor dr. Alexay
Zoltán természetfotográfus nyitja meg Győrött, a megyeháza aulájában (Árpád út
32.).
–
A Szigetköz a Duna gyermeke – vallja a művész ars poeticájáról. – Ha
visszatekintünk az elmúlt harminc évre, talán nem túlzás, ha azt mondjuk, az
idő múlásával, a természet rendjébe való beavatkozásokkal, a Duna
elterelésével édesgyermekből
mostohagyermekké vált.
Pénzes
István 25 esztendeje foglalkozik természetfotózással. Hobbija az egyetemi évek
alatt, a ’80-as évek elején kezdődött. Szinte minden szabadidejét
„vadvízországban" töltötte. Fényképezőgéppel a nyakában barangolt a
holtágak partján. Az elkészült képeket elismerések is követték. Több tárlatot
rendezett, köztük országos vándorkiállítást, első, második, harmadik
helyezéseket nyert országos természetfotó-pályázatokon. A Nimród Fotóklub
„Találkozás a természettel" pályázatának nemzetközi különdíját is megkapta
1984-ben.
–
Név szerinti ismerőseimmé váltak a vizek, a holtágak. Örökre tartó barátságot
kötöttem a mesék szerint hajdan tündérek és manók lakta csodavilággal – vallja.
Mint
ismert, amikor a világ gonosszá lett, a tündérek és a manók elköltöztek... A
művész szerint azonban nyomaik még mindig fellelhetők. Úgy tartja, ezek a kis
csodák, a hajdani tündérország darabkái még őrzik az egykori mesevilág
hangulatát. Képei ebből adnak ízelítőt.
–
Mindez itt található a környékünkön, alig karnyújtásnyi távolságra tőlünk. És
ez a miénk, azoké, akik itt születtünk, itt élünk – hívja fel a figyelmet.
A
kiállítás megnyitóján Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke mond köszöntőt. A
tárlat november 16-ig tekinthető meg, naponta 8–18 óra között.
Forrás:
Kisalföld - www.kisalfold.hu