A szomszéd vízpótlást szeretne
Cs. A.
2006-07-27
Környezetvédelmi engedélyt kapott az
ásványrárói önkormányzat az Ásványi-Duna-ág
lezárására, hallépcső és hajózsilip építésére. Dunaszeg
és Dunaszentpál jelezte, hogy csak olyan megoldást
tud elfogadni, amely elősegíti az Alsó-Szigetköz
vízpótlását.
Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi,
Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a napokban környezetvédelmi engedélyt
adott az Ásványi-Duna-ág lezárására szolgáló
létesítmények – torkolati elzárás, hajózsilip, hallépcső – kialakítására és
működtetésére. Korábban már többen is jelezték aggályaikat a hajózsilip
kérdésében: a vízügy – mivel ez a hivatalos magyar álláspont – jelezte, hogy
végleges mű nem épülhet a hullámtéren, míg a szomszédos településen (így Dunaszegen is) az alsó-szigetközi vízpótlást féltik.
A
kérdés továbbra is az, hogy ha sikerül is a szükséges engedélyeket beszerezni a
hallépcső és hajózsilip építésére, ki finanszírozza a tetemes költségeket. A
Kisalföld erről (is) szerette volna megkérdezni Bőösy
Imre polgármestert – sokadszorra is sikertelen volt próbálkozásunk.
Annyi
azonban a felügyelőség közleményéből kiderült: a megépítendő gát a tervek
szerint három részből állna, felvízi és alvízi kőgátból, közötte homokos-kavicsos gátból. A
hallépcső az Ásványi-ág és a Duna közötti átjárhatóságot biztosítaná:
keresztgát a hajózsilip és a hallépcső között nem épül. A hajózsilipet az
önkormányzat az Ásványi-ág jobb partjára tervezte: ez 60-szor 10 méteres lenne,
alul és felül pneumatikus kisnyomású levegővel működő könnyűszerkezetű acél, billenőtáblával. A környezetvédelmi engedély határozatlan
ideig hatályos.
A
felügyelőség indoklása szerint az önkormányzat korábbi kérelme kiegészítésre
szorult, ennek eleget tettek. A benyújtott előzetes környezeti hatástanulmány
megfelelt a tartalmi és formai követelményeknek: a létesítmény tartalmazza az
árvíz elvezetését, a vízkormányzást és vízszintszabályozást, a hajózási
átjárhatóságot, a Duna főága és a mellékágrendszer közötti biológiai
összeköttetést. A későbbi üzemeltetés során a felszíni vizek lefolyási viszonyai
megváltoznának, minősége azonban nem. A felügyelet a megyei ÁNTSZ-t
és az Állami Erdészeti Szolgálatot is megkereste, ők is engedélyezték a
terveket. Emellett egy összefoglalót eljuttatott a telepítési hellyel
szomszédos települési önkormányzatokhoz. Győrzámoly
jelezte érintettségét, míg Dunaszeg és Dunaszentpál annyit válaszolt: olyan megoldást várnak,
amely elősegíti az Alsó-Szigetköz vízpótlását. A
tervdokumentáció elküldését azonban nem kérték. Az ügybe n más
önkormányzatoktól és a lakosságtól nem érkezett észrevétel.