Átadták a véneki révhajót
2002-07-22
Hivatalosan
is átadták szombaton az április óta mûködõ révhajókikötõt
Véneken. A tizenegy plusz egy személyes kompra húsz évet kellett várni, a
révközlekedés ugyanis 1982-ben szûnt meg a Mosoni-Duna északi és déli
partja között.
A rév alkalmas nemcsak ember, hanem kerékpár, motorkerékpár
szállítására is, kétóránként közlekedik, a menetidõ között pedig
sétahajózásra is alkalmas. Jakusné Ságer Anna, Vének polgármestere szerint a
forgalom fõként a propagandától függ, egyelõre egy nap
tíz-tizenegy személy veszi igénybe a kompot, kétszázötven forintért.
Elsõsorban Gönyû és Gyõrszentiván a vénekiek célállomása,
sokan
járnak át oda dolgozni április 1.
óta vízen is. Jakusné szerint annak
idején is elsõsorban a
munkába, például a szentiváni téeszbe jártak a vénekiek a réven, a túloldalon
élõk fõként az innensõ vendéglátóhelyeket vették célba.
A rév Pados Józsefrõl kapta a nevét, Vének
iskolaigazgatója évekig küzdött a kikötõért a testületben, s el tudta
kerülni, hogy az már 1979-ben megszûnjön. A hetvenes években ugyanis
kiépült a mûút, megindult a buszközlekedés, egyre kevesebben utaztak a
réven. Az akkori faluvezetés nehezen tudta fenntartani és végül
nyolcvankettõben végleg kivonta a forgalomból a kompot.
Húsz év elteltével 12 millió forintos beruházással
állították újra "szolgálatba". A kis költségvetésbõl
gazdálkodó település mintegy 8,5 millió forint
pályázati támogatást nyert a központi költségvetésbõl három évre
ütemezve. Így csak lépésrõl lépésre tudták megvalósítani a révközlekedés
újraindításának feltételeit, ugyanakkor a kikötõhelyhez vezetõ
csatlakozó utat is kiépítették a Mosoni-Duna mindkét
oldalán – tudatta a polgármester.
Korábban:
Ismét útra kelt a Pados (2002-07-09) >>