Célkeresztben a kormorán
Cséfalvay Attila
2008.01.21.
Szigetköz - A tavalyi sikeresnek ítélt
gyérítés után idén ismét puskákkal és riasztással csökkenthetik az elszaporodott
kormoránpopulációt a Szigetközben. Tavaly kétszáz madarat lőttek ki
Ásványrárónál, most a dunaszigeti rész következhet.
A
Szigetköz két legnagyobb telephelyén 500–600 kormoráncsalád fészkel, ráadásul
északról kétszer annyi érkezik ide táplálkozni. A horgászegyesületeknek,
halászoknak rengeteg kárt okoznak a vizekből kirabolt vagy megsebzett halakkal.
Emiatt kért és kapott – szigorú feltételek mellett – engedélyt gyérítésükre a
halászati szövetkezet még tavaly tavasszal. Ennek érvényessége idén február
végéig tart, addig még a tervek szerint egy újabb gyérítést végeznek – most
Dunaszigetnél, az ottani telep környékén. Tavaly nyáron Ásványrárónál közel
kétszáz kormorán került puskavégre: a ragadozó madarak a téli időszakban
gyakran naponta több tonna halat esznek ki a vízből. Ráadásul maró ürülékük
elpusztítja a fészekként szolgáló fákat.
A
gyérítést kizárólag megfelelő fajismerettel rendelkező hivatásos halőrök és a
vadászatra jogosultak végezhették az előírások betartásával. Fészektelep-riasztásra
is van lehetőség: ennek lényege, hogy nem hagyják a madarakat a fészkükre
szállni, így a lerakott tojások kihűlnek, bennük az embriók elpusztulnak.
Fészekriasztást azonban csak március-április körül – költés után – lehet
végezni: a halászati szövetkezet szeretné az addigra lejáró gyérítési
engedélyét meghosszabbítani. Ezt kérelmezik most az illetékes hatóságtól. A
kilövés egyik „gyenge pontja" az azzal kapcsolatos költségek. A szervező
halászati szövetkezet ebben magára maradt, a horgászegyesületek eddig nem
támogatták anyagilag a lőszervásárlást.
Miért szaporodtak el?
Ma
a kormoránok elszaporodásának alapvető oka, hogy a holland és dán védett
területeken e madárfaj fokozottan védett. Októbertől a költő- és nevelőhelyeken
csökken a táplálékmennyiség, így a kormoránok megindulnak a kontinens belseje
felé a halban gazdagabb területekre. Az Európa Parlament úgy foglalt állást: a
kormoránok állományát elfogadható szinten kell tartani és meg kell találni az
ökológiai egyensúlyt.
A Közép-Tisza vidékén tavaly gyérítettek
A
zöldhatóság engedélyével gyérítették a kormoránokat tavaly a Közép-Tisza
vidékén is, mert veszélyeztették a halgazdálkodást. Az enyhe téli időjárás
miatt a kormoránok élettere lényegesen nem csökkent, jószerivel csak egyesével
lehetett őket lelőni: alig ötven került így ott csak puskavégre.
Forrás:
Kisalföld - www.kisalfold.hu