Csinosítják a horgászüdülőt
Cs. A.
2006-05-07
A megyei horgászszövetség ásványrárói
horgászüdülőjében már készülnek a szezonra: pénteken parkolójukat kerítették
le, élő sövényt ültettek.
Takács
Antal, a megyei szövetség elnöke tucatnyi „önkéntessel" csinosította
tegnap az ásványrárói üdülő környékét. Negyven tuját ültettek, hogy lekerítsék
a bejárat előtti parkolójukat. Takács Antal elmondta: minden évben felújítják
az épületet és a környékét is, hisz május végétől beindul a szezon.
Emellett június végén rendezik meg a megyei ifjúsági tábort, s a soproni horgászegyesület is kibérelte az üdülőt. Hely már csak júniusra, augusztus második felére s szeptemberre maradt. Egyszerre harminc horgász befogadására alkalmas a létesítmény, s annak éri meg igazán, aki több éjszakát itt tölt. Az elnök hozzátette: a közeli stégnél a napokban teszik le az egyesület csónakjait, melyet napi kétszázötven forintért bérelhetnek a pecások.