Együttműködési szerződést kötöttek
munkatársunktól
2008.02.09.
Szigetköz - „Tekintettel arra, hogy a
Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. nem részese a Felső-szigetközi Vadászszövetség és
a feketeerdői földtulajdonosokat képviselő Földes József vitájának, ezért ezzel
a továbbiakban nem kíván foglalkozni" – írta sajtóközleményében dr. Magas
László vezérigazgató.
Lapunk
február 6-i számában megjelent „Ketten vadásznak a húszezer hektárra" című
írásunk nyomán a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. (KAEG) vezérigazgatója az alábbi
nyilatkozatot tette:
„Az
új vadászati ciklus megkezdése előtt a vadászati jog megszerzéséhez egy adott
területen a földtulajdonosi közösség többségi támogatását kellett biztosítani a
vadászati jog gyakorlásához. A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. is harcba szállt a
többségében állami tulajdonú földek vadászati jogáért. Összességében 8500
hektárra. Ugyanakkor a Felső-szigetközi Vadászszövetség 20.800 hektárt jelölt
meg vadászterületül. Természetesen az ilyen méretű területen a KAEG Zrt. nem
akart vadászni és így nem is próbált többséget szerezni. Az általa kijelölt
területért mindaddig folytatta a harcot, amíg erre a jog eszközével lehetősége
volt. Ezt követően azonban mind a szakszerű erdőgazdálkodás, mind a
vadgazdálkodás folytonossága arra kényszerített bennünket – szerencsére a
Felső-szigetközi Vadászszövetséget is –, hogy a kialakult helyzetet
együttműködési szerződéssel lezárjuk. Erre 2007. április 3-án került sor. A
megállapodásban leírtakat a KAEG Zrt. mindaddig tiszteletben tartja, míg a
másik fél is tartja magát a szerződésben vállaltakhoz. A két fél között
jelenleg semmilyen peres eljárás nincs folyamatban. Tekintettel arra, hogy a
Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. nem részese a Felső-szigetközi Vadászszövetség és
a feketeerdői földtulajdonosokat képviselő Földes József vitájának, ezért ezzel
a továbbiakban nem kíván foglalkozni" – jelentette ki dr. Magas László.
Forrás: Kisalföld - www.kisalfold.hu