Elkezdődött a Vár-tó rehabilitációja
Cs. A.
2006-11-09
A part menti szakaszok tisztításával
elkezdődött a mosonmagyaróvári Vár-tó rehabilitációja.
A
Vár-tó mostani munkálatait a mosonmagyaróvári Városüzemeltető és Fenntartó Kft.
(VÜF) végzi: tegnap a part menti szakaszt tisztították
és földmunkákat végeztek. Láng István, a VÜF vezetője elmondta: rengeteg
szemetet találtak a parton, a Sóház környékéről valószínűleg ide hordják a
kidobott holmikat. Találtak már autógumikat, sőt, foteleket is „botolás"
közben. A munkákat elvileg jövő júniusig kellene befejezni, ám szeretnének
mihamarabb végezni. A munkálatok között szerepel a tó kotrása, a földmunkák
elvégzése, egy bukó építése.
Szirtl
Györgytől, az építési munkálatok vezetőjétől a Kisalföld megtudta: a part
mentén stégek épülnek, horgászni lehet majd, télen
pedig korcsolyapályaként üzemelhet. Emellett az egyetem halastava is lesz, ahol
a hallgatók halászati gyakorlatokat végezhetnek később. A rehabilitáció során
mindkét zsilipet felújítják majd, emiatt egy időre víz nélkül maradhat a
Vár-tó. A tervek szerint a part menti kerítést is kicserélnék, mely több helyen
bedőlt, hiányos vagy repedezett: információink szerint ehhez még a
műemlékvédelmi hivatal engedélye is szükséges.
Múzeum,
akváriumterem
Összesen
223 millió forintba kerül a mosonmagyaróvári Vár-tó és várpince
rekonstrukciója. Kialakítanak többek közt halászati és vízügyi
múzeumot, illetve a Szigetköz élővilágát bemutató akváriumtermet is. A
beruházást a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi
Kara az önkormányzattal közösen uniós forrásból, az Interreg-program
keretében valósítja meg.