Elöntötte a víz a gyõri rakpartot
2005-03-22
A
Nagy-Dunán levonuló árhullám hétfõn az esti órákban majdnem 600
centiméterrel tetõzött Nagybajcsnál.
A gyõri Móricz Zsigmond rakparton már áll a víz.
A Nagy-Dunán levonuló árhullám hétfõn az esti órákban
majdnem 600 centiméterrel tetõzött Nagybajcsnál. A Lajta tetõzése
ma várható Mosonmagyaróvárnál, ahol hétfõnmásodfokú készültséget
rendeltek el. A Mosoni-Duna Gyõrnél elárasztotta a Móricz Zsigmond
rakpartot.
Annak ellenére, hogy a gyõri rakpartlejáratokon már
vasárnap este hirdették a feliratok, „Árvízveszély, behajtani tilos!",
több autós nem vette komolyan a figyelmeztetést. A Móricz Zsigmond rakparton
már délelõtt a parkolóterület felét elfoglalta a víz a jármûvek
elõl.
A kikötött vízi szórakozóhelyekre is csak csónakkal tudtak
bemenni az ott dolgozók. Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi
Igazgatóság vezetõje, Janák Emil elmondta: a Nagy-Dunán, Vének és Rajka
között másodfokú volt a készültség tegnap délelõtt, a folyó este hat és
hét óra között Nagybajcsnál tetõzött 573 centiméteres vízállással.
Az igazgató elmondta, hogy a készültség a fõmedernél
nem érte el, csupán megközelítette a harmadfokú készültséget. A szlovák fél a
folyó felsõ szakaszán a fõmederbe másodpercenként 1200 köbmétert
engedett s enged át, míg a hullámtéri rendszerbe mintegy
A folyó magyarországi szakaszán már tegnap elrendelték a
másodfokú árvízvédelmi készültséget. A Rába megyei szakaszán nem volt
jelentõs áradás, s bár rengeteg az uszadék, nem alakult ki olyan
helyzet, ami készültséget indokolt volna. A megyei katasztrófavédelmi
igazgatóság helyettes vezetõje, Funk József alezredes elmondta a
Kisalföldnek: a terveket pontosították, az esetleges menekítésre felkészültek,
tartják a kapcsolatot a vízügyi igazgatósággal és a társszervekkel, valamint az
érintett települések polgármestereivel.
Árvízveszély miatt vasárnap a Gyõri Kommunális
Szolgáltató Kft. (Komszol) lezárta Gyõrött a Móricz Zsigmond rakpartot,
behajtani tilos táblát helyeztek ki a Petõfi híd melletti ingyenes
parkolóhelynél is. A társaság ügyvezetõje, Kovács Barnabás elmondta:
szakembereik a város kezelésében lévõ töltéseket rendszeresen
ellenõrizték a nap folyamán, s ellenõrzik mindaddig, amíg az
árhullám le nem vonul. A GYÁÉV-uszodánál két konténer –
Szivattyúzzák a Lajtát, rengeteg az uszadék
A megduzzadt Lajtán tegnap reggel már árvízvédelmi készültség volt: a víz veszélyeztette a mosonmagyaróvári kerteket, ezért lezárták a Malom-ágat, valamint a Gorkij utcai zsilipet. Az átemelõszivattyút vasárnap éjszaka indították el – a környékbeli lakók nagy bánatára – s a szerkezet tegnap délután is mûködött a két Lajta-ág károlyligeti összefolyásánál. Bednarik György, a Városüzemeltetõ és Fenntartó Kft. ügyvezetõje elmondta: egyelõre két méter körüli a vízmagasság, s ma délután négy óra körül várják a folyó tetõzését. Tegnap másodfokú készültségben voltak, s mindössze a szivattyút kezelõ munkás vigyázta a folyót. Azt is hozzátette: remélik, hogy húsvétkor már nem kell készenlétben állniuk a vízügyesekkel. A dunakiliti duzzasztómû zsilipjei tegnap zárva voltak, s a másodfokú készültség ellenére a folyó is viszonylag csendesnek bizonyult. A sárbarna színû víz rengeteg uszadékot hozott magával, ám a mûtárgyak tisztítására csak néhány helyen volt szükség. Az erõmûnél a portaszolgálatot már magáncég látja el: azt az utasítást kapták, hogy a belsõ területekre az árvíz idején sem horgászt, sem halászt nem engedhetnek be. Ottjártunkkor csak a folyót jól ismerõ kis csoport kerítõhálózta a vizet engedéllyel: információink szerint a gyõri Elõre Halászati Szövetkezet megbízásából.