Eltiltás és százezres büntetés
2005-08-09
Egy évre
visszavonták halászjegyét, az áprilisban ásványrárói „hálós halászat” közben
elfogott két férfinak.
Korábban
már beszámoltunk arról, hogy két férfit ért tetten néhány hónapja a gyõri Marcal beavatkozócsoport
Ásványrárónál „halászat" közben. A rendõrségi
kamera rögzítette, amint százhúsz méter speciális halászhálót szednek ki a vízbõl, s összesen huszonnyolc kilogramm hal lett –
egy ideig – a zsákmányuk.
A nyomozást a Mosonmagyaróvári Rendõrkapitányság
végezte: a szakértõk megállapították, hogy a
hálóba akadt halak értéke több mint tízezer forint, így az eset már bûncselekményi kategóriába tartozhat. Süllõ, márna, szilvaorrú keszeg és dévér szerepelt a kifogottak listáján. Idõközben
a megyei földmûvelésügyi (FM) hivatal vadászati
és halászati osztálya is vizsgálatot indított az ügyben.
Információink szerint a tetten ért férfiak azzal védekeztek,
hogy nem az övék, csak találták a hálót, s „nem akarták otthagyni a
halakat". A Mosonmagyaróvári Rendõrkapitányságon
nemrégiben megszüntették a nyomozást, mivel a hivatalos indoklás szerint „nem
állt meg a lopás vétsége". Az engedélytõl
eltérõen, de nem tiltott módon halásztak:
jogszabályi hézag miatt – bûncselekmény
hiányában – megszüntették a nyomozást.
Törvényi maximum
A másik vizsgálatot Pintér Csaba, az FM-hivatal
vadászati és halászati osztályának vezetõje
végezte. A rendõrséggel folyamatosan egyeztettek,
s õk is meghallgatták az érintetteket. Arra a
korábbi kérdésünkre, miszerint a rendõrségi
vizsgálat eredménye befolyással lehet-e a hivatali vizsgálatra, Pintér Csaba
nemmel válaszolt. „Csak szélesebb kitekintést ad" – tette akkor hozzá.
Nos, úgy tûnik, valóban nem játszott szerepet a
rendõrségi eredmény az ottani nyomozásban. A
hivatal ugyanis megbüntette az engedéllyel rendelkezõ
halászt és segítõjét.
– Nemrégiben határozatot hoztunk, s úgy döntöttünk, hogy a
két „halászra" 100–100 ezer forint halvédelmi bírságot szabunk ki.
Emellett a halászjegyét is visszavontuk egy évre a „fõhalásznak":
társa – akinek nem is volt engedélye – pedig egy évig nem válthat ki ilyet.
Megjegyezném: ez volt a törvényi maximum, amit kiszabhattunk. Mindkét illetõ fellebbezett a döntés ellen – mondta Pintér
Csaba.
Kapnak újra engedélyt?
Információink szerint az ásványrárói orv(?)halászok
azzal is védekeztek, hogy a tilalmi idõben
fogott süllõjük már döglötten akadt bele a
hálójukba. Az egyéves eltiltásuk lejárta után a gyõri
Elõre halászati szövetkezetnél lehet újra
területi engedélyt kérniük: csak az ottani vezetõkön
múlik, hogy a történtek után megkapják-e.
Halászati
jogot kérnének
Mezõõr figyelheti az orvhalászokat
Védett területen halásztak