Feneket ér a csónakmotor az Öreg-Dunán

Cséfalvay Attila

2006-08-02

Az Öreg-Duna Dunakiliti és Ásvány- ráró közötti szakaszán – a szlovák oldali mederelterelés következtében – a gázlóküszöböknél ma is csupán 70– 80 centiméter mély a víz: a szigetközi hullámtéren és a szárazra került záto- nyokon az erdősödés miatt csökkent a folyó szigetközi szakaszának árvízle- vezető képessége. Ugyanakkora víz- hozam most magasabb szinten vonul le, mint néhány évtizeddel ezelőtt.

A hullámtéri vízpótló rendszer bejárásához hasonlóan most is Dunakilititől Ásványráróig tartott utunk: csakhogy a napokban a vízzel és az élettel teli mellékágak helyett az Öreg-Duna medrén hasította a vizet motorcsónakunk. Útitársunk, Kertész József vízügyi szakaszmérnök visszatekintőjében és helyzetelemzésében kiemelt szerepet kapott az árvízlevezetés kérdése. Ennek ugyanis a jövőben kulcsszerepe lehet, hisz a szárazra került zátonyokon kihajtott növényzet, az erőteljes erdősödés miatt egyre nehezebben vezeti el a Duna a nagyobb árhullámokat.

70–80 centis mélység

„ Az Öreg-Duna medrében a fenékküszöb felett – vízhozamtól függően – 4–4,8 méterrel magasabb a vízszint, mint az alvízen” – magyarázza Kertész József, amikor a dunakiliti duzzasztómű alatt csónakba szállunk. Határvízi szakaszon vagyunk, s rövidesen az úgynevezett Flóri-kapuhoz érünk: itt mindössze egy keskeny kőgát választja el a vízpótlásban érintett hullámteret az Öreg-Dunától. A fenékküszöb segítségével megvalósuló ideiglenes vízpótló rendszer kiépítése során le kellett zárni a mellékág alsó végét, e nélkül ugyanis kifolyna a víz az ágakból. „Leért a csiga” – mutatja a „rocsós”: egyes részeken, a gázlóküszöböknél a vízmélység csak 70–80 centiméter, pedig néhány évtizeddel ezelőtt még hajók jártak erre. Igaz persze, hogy akadnak olyan kopolyák is, ahol még mindig 3–4 méteres a víz mélysége. ’92-ben, az elterelés után az érkező vízhozam csökkenése miatt a főmeder vízszintje és a víztükör szélessége kisebb lett, a meder egy részén a kavicszátonyok szárazra kerültek. A zátonyokat azóta növényzet lepte be, beerdősült: ez az árvízlevezető képességet rontja. „Az egészet letarolni nem szabad, egyébként is hatalmas munka lenne és sokba is kerülne. Télen a helyi emberek számára megengedjük a felügyelet melletti irtást, úgynevezett szálalásos módszerrel. A meghagyott szálak árnyékot adnak, csökkentve az aljnövényzet burjánzását, a megtisztított részek könnyebben vezetik a vizet s állami pénzbe sem kerül. Önmagában ez persze nem jelent végleges megoldást” – mondja a szakaszmérnök.

A Doborgazi-kapuhoz érünk: itt a zátonyon lévő növényzet között az árvizek alatt kiülepedett a lebegtetett hordalék s övzátony képződött. Egy-egy nagyobb árhullám 10–15 centiméter homokot is lerakhat ilyen helyeken: s övzátonyok is csökkentik az árvízlevezető képességet.

A hallépcső fontos, de nem old meg mindent

„ A közép-szigetközi szakaszon a legnagyobb gond az, hogy a főmeder alacsony vízszintje miatt nincs élő kapcsolat a hullámtér és a főmeder között, ezért korlátozott a vízi élőlények ťkeresztirányú mozgásaŤ” – mondja a szakaszmérnök. Lokális kapcsolatot a denkpáli hallépcsőnél teremtettek: a vízi élőlények számára ez jelenti a kaput. A cikolaszigeti kemping magasságába érünk, itt három kilométer széles a kanyargós hullámtéri ágrendszer. A denkpáli hallépcsőnél és a megcsapoló műtárgynál külön erre a célra átvezetett csalivíz biztosítja, hogy kisvizes időszakban is oxigéndús legyen ez a rész a halak számára. „A hallépcső nem oldja meg a teljes kapcsolatot, de ezek jó létesítmények, melyek adott helyzetben fontosak.”

A közép-szigetközi szakaszon szükséges lesz a folyó ökológiai szabályozása, mely gondos tervezést igényel. Biztosítani kell a főmeder és a mellékágrendszer élő kapcsolatát – állítja a szakaszmérnök. A folyó főmedre átlagosan 240 méter széles, kőszórással védett, part-

élekkel lehatárolt, melyek között kanyarog a Duna: a sodorvonalnál mélyebb részek alakultak ki. A dunakiliti fenékküszöb egy gázlóküszöbre került, ahol a szerkezeti nagysága a legkisebb lehetett. Az Öreg-Dunán a sarkantyúk a két part felől szűkítik a kisvízi medert, az altalaj itt mindenhol homokos kavics, a folyó felszíne kilométerenként 30–40 centimétert esik.

A folyó hordalékszállításra éhes

– Az Alsó-Szigetközben a Duna vízjárását vizsgálva megállapítható, hogy a kisvizek szintje süllyed, a nagyvizek szintje pedig nő, szélsőségesebbé vált a folyó vízjárása – folytatja a csónakmotor búgása közepette Kertész József. – Az ötvenes évek előtti ingadozás 3–4 méter közötti volt, ez mostanra több méterrel nőtt. A 2002-es árvíz idején a vízhozam nem volt akkora, mint 1954-ben, most mégis 94 centiméterrel magasabban vonult le. Emiatt komolyan foglalkozni kell az árlevezető képesség vizsgálatával, ezt a jövőben javítani kell. Az ötvenes években a hullámtér egy részén még mezőgazdasági művelés, rét- és legelőgazdálkodás folyt, a legelőkön az árhullám nagyobb intenzitással tudott levonulni. Ez a rész ma beerdősült, nehezítve az árlevezetést, mivel megfogja a lebegtetett hordalékot.

A hullámtéri rész ma már sokkal kisebb levezetőképességgel bír. A töltések erősítése önmagában nem elegendő, a jövőben a hullámtéren biztosítani kell az árvízlevezető sávokat: emiatt ott a gazdálkodás helyenként változtatásra szorul.

A kisvizek szintjének süllyedését alapvetően az Öreg-Duna medrének „berágódása” okozza. Az ötvenes évekig évente több millió köbméter görgeteghordalék érkezett a szigetközi szakaszra. A vízlépcsők építése miatt ez a hordalékszállítás szinte teljesen megszűnt. A folyó azonban most is „hordalékszállításra éhes”, ezért a Szap alatti szakaszon a folyó belemar a medrébe, erodálódik, a főmeder süllyed. Gönyű és Vének között, a Mosoni-Duna torkolatánál a folyó kisvizes szintje a főmederben 15 év alatt csaknem 2 métert süllyedt. Hatása leginkább Győrben érzékelhető: a kisvizes időszakokban a Dunakapu térnél vagy a Radó-szigetnél rendkívül alacsony a vízszint. Fél évszázaddal ezelőtt ugyanez a vízhozam magasabb kisvízi szinteket eredményezett volna ott.

Ötszáz szürkegém-fészek

Továbbérve a dunaremetei hajóállomással szemben láthatjuk, hogy a szlovákok állami pénzből csupaszították a benőtt partszakaszt. A magyar oldalra viszont egy újabb hallépcsőt terveznek. Szlovák oldalon kikötünk, kiderül, hogy csak egy traktorcsapás vezet Nagybodak felé a nemrégiben kijelölt vízi határátkelőtől. A folyóban kevés a hal, most busát sem látni. Az Ásványi-ágrendszerbe az Árvai-toroknál fordulunk be. A Bagaméri-ágrendszert az Árvai-zárás választja el az Ásványitól. Itt négy kilométer széles a szigetvilág. A Szigetköz szempontjából fontos lenne a vízpótlás térbeli kiterjesztése erre a területre is. Itt több fokozottan védett természetvédelmi terület is található. Kertész József korábban a tájvédelmi körzet munkatársaival együtt mintegy 500 szürkegém- és bakcsófészket számlált a Völgy-szigeten, az itteni fokozottan védett területen. A kormoránok kedvelik a sekélyebb gázlókat: az Öntés-szigetnél partra szállun k s gyalog jutunk el a belső tó előtt lévő kilátóra. Igazi madárparadicsom ez a nádas rész, a vízpótlás egyik különösen jól sikerült része, a kisvizes időszakban is biztosítani tudják a természetvédelmi szempontoknak is megfelelő szinteket. Utunk végeztével a Pókmacskási-ághoz érünk, az itteni három ág közül a középsőhöz. Utolsó tartógátja ez a felette biztosított ökológiai vízpótlásnak, nyáron jó süllőzőhely, télen pedig állítólag menyhalazni lehet a folyásban.