Folytatódik a rehabilitációja
Farkas
János
2006-01-11
43 milliós
támogatással befejeződött a rajkai Holt-Mosoni-Duna rehabilitációjának második
üteme.
Harmincmillió
forint bevételt reméltek a Papkert helyén és a Mező Imre utcában kialakított 11
építési telek értékesítéséből, ám a telkeket nem sikerült eladni, ezért néhány
tervezett beruházásuk átcsúszik az idei évre. A bevételkiesés az intézmények
működtetésében ugyan nem okozott problémát, az általános iskolában viszont a
csökkenő tanulólétszám miatt csoportösszevonásra és létszámleépítésre kényszerültek.
Strand, csónakázás
Varga Kálmán polgármester elmondta: a szűkös anyagiak
ellenére – többnyire pályázati támogatással – több mint 70 millió forintos
fejlesztést sikerült megvalósítaniuk 2005-ben. Az összesen 43 milliós pályázati
támogatással befejeződött a rajkai Holt-Mosoni-Duna rehabilitációjának második
üteme. A projekt folytatódik, újabb 43 millióból jövő májusra fejeződnek be a
munkálatok. Reményeik szerint néhány éven belül strand és csónakázási lehetőség
is lesz itt.
Újraaszfaltozták a Rákóczi utcát: a 24 millió forintos
beruházás 50 százalékos önrésszel valósult meg. Négymillió forintból
kialakították a tűzoltószertár előtti parkot, és sikerült korszerűsíteni az
óvoda fűtését is. Támogatást kaptak a községháza felújítására, a munkálatok hamarosan
elkezdődnek. Hárommillió forintot nyertek a Phare CBC-nél közösségfejlesztő
tréningek szervezésére, a civil szervezetekkel való hatékonyabb együttműködés
elősegítésére.
A projekt keretében megismerhetik a szomszédos osztrák
települések uniós tapasztalatait, és elkészülhet a község öt évre szóló,
középtávú fejlesztési terve is. Sikerült megoldani a Bajcsy-Zsilinszky és a
Duna utcában a csapadékvíz elvezetését, ám az Arany János utcában ez még
megoldásra vár. Tavaly három számítógéppel eMagyarország pontot is
kialakítottak a községben.
2005-ben ünnepelte fennállásának 125. évfordulóját a helyi
önkéntes tűzoltó-egyesület. A jeles évfordulót nagyszabású nemzetközi
tűzoltó-találkozóval és -versennyel tették emlékezetessé.
Tervekből nincs hiány
Az állami támogatások idén tovább csökkennek, ezért
ugyancsak takarékos és ésszerű gazdálkodást kell folytatnia az önkormányzatnak.
Reményeik szerint idén sikerül értékesíteni a tavaly kialakított telkeket, és
az ebből befolyt összeget további fejlesztésekre tudják fordítani. A
közmunkaprogram keretében hat közhasznú munkás foglalkoztatására nyílik
lehetőség a következő hónapokban. Sikeres pályázat esetén megerősítenék a Jókai
utca burkolatát, és új játszóteret hoznának létre a Rákóczi és a Táncsics utca
találkozási pontjánál. Már korábban megterveztették a Németjárfalutól Rajkára
és a szoborparkhoz vezető kerékpárutat. A bicikliút megépítése mintegy
százmillió forintba kerülne, ám ehhez mindössze ötszázalékos önrész szükséges.
Terveik között szerepel buszvárók és a községháza előtt parkolók kialakítása
is.
Megszűnik az idősek klubja
Mivel az utóbbi időben jelentősen csökkent az érdeklődés az
idősek klubja iránt, a képviselő-testület úgy döntött, 2006-tól megszüntetik
ezt a szolgáltatást. A bölcsődét viszont továbbra is fenn kívánják tartani.
– Bízom benne, hogy az oktatási-nevelési intézményekben nem
csökken tovább a gyereklétszám, és nem kényszerülünk újabb összevonásokra,
létszámleépítésre. Jelenleg az általános iskola igazgatói állásának betöltésére
kiírandó pályázatot készítjük elő. A jánossomorjai Alapfokú Művészeti Iskolának
évek óta kihelyezett tagozata működik a községben. A tanulók után kapott állami
normatíva azonban nem fedezi a költségeket, ezért jelentős összeggel hozzá kell
járulnunk a tagozat fenntartásához – mondta Varga Kálmán az oktatási
intézmények jövőjével kapcsolatban, majd hozzátette: az önkormányzati
fenntartású intézmények és a temető ravatalozójának felújítására is nagy
szükség lenne a közeljövőben, ám egyelőre csak pályázati támogatással tudnák
végrehajtani a szükséges korszerűsítéseket.
A polgármester által elmondottak kapcsán az általunk megkérdezett rajkaiak többsége elfogadja, hogy nincs lehetőség látványos fejlesztésekre, hiszen a sajtóból értesülnek az önkormányzatok nehéz anyagi körülményeiről. Néhányan viszont megjegyezték, hogy a hóeltakarítás, ami véleményük szerint elsősorban nem pénzkérdés, hagy némi kívánnivalót maga után. Többen szeretnék, ha a jelenleginél élénkebb lenne a kulturális és közösségi élet.