Gazdasági kisvasút a Szigetközben?
F. J.
2006-07-12
Két, ma is használt híd, a Bolgányi és a Lickópuszta
melletti a bizonyíték rá, hogy létezett kisvasút a Szigetközben.
Két,
ma is használt híd, a Bolgányi és a Lickópuszta melletti a bizonyíték rá, hogy létezett
kisvasút a Szigetközben, az egyik a Dunaszeg és Öttevény, a másik a Hédervár és Lébény közötti lóvontatású
gazdasági vasút nyomvonalában.
A
Győrből tíz éve családjával Dunaszegre költözött
Veres László önkormányzati képviselő az interneten
akadt rá olyan üzenetváltásokra, amelyekben az ország különböző régióiban
egykor létező kisvasutakon nosztalgiáztak. Kíváncsivá tette a vasúttörténet,
annak a helyi vonatkozásai, hiszen dunaszegi
öregektől hallott róla, hogy Szigetköznek is megvolt a maga sajátságos
kisvasútja.
–
Felleltem egykori térképet, amelyen szerepel a szigetközi keskenyvágányú,
lóvontatású gazdasági vasút nyomvonala. Angolból vették a nevét, lórénak nevezték,
Dunaszegen lóré néven is emlékeznek rá. A
kisvasutaknak ma is megvan két tárgyi emléke. Két híd, amelyeken áthaladtak a
kisvasutak, az egyik a Dunaszeg melletti Bolgányi híd, a másik Lickópuszta
mellett, a Hédervárról Lébényig
vezető kisvasút haladt át rajta. Ezen a két kisvasúton juttatták az árut a
helyiek Öttevényre, illetve a lébényiek
Hédervárra. A tejet például, így aztán estére a
hegyeshalom–budapesti nagyvasúton már följuttathatták a fővárosba.
Annyi
bizonyos, hogy a kisvasút 1954-ben, a szigetközi nagy árvíz idején még létezett
az akkoriak szerencséjére. Így ugyanis Öttevényről, a
vasútállomásról könnyebben tudták a téglát az újjáépítéshez szállítani.
Mosonmagyaróvárról
Győrbe a Szigetközön át a XX. század elején nagyvasutat terveztek. 1906-ban
ehhez az elképzeléshez igazodva épült meg a halászi híd. Az első világháború
azonban közbeszólt, de a terv meghiúsulásának nem kevésbé oka volt a
pénztelenség is. A nagyvasútból semmi se lett, a szigetköziek kisvasúttal
segítettek magukon, hogy olcsóbban és könnyebben tudják a mezőgazdasági
termékeket elszállítani.
Miért
ne lehetne újraépíteni a keskeny- vágányú kisvasutat Szigetközben, a régi
nyomvonalon? Már nem első szándékú gazdasági céllal, áruszállításra, hanem a
turisták örömére – az idegenforgalom is hozhat pénzt a konyhára. Már nem ló
vontatná a kocsikat, bár maradhatna a régi neve. Nosztalgiázók akadnak a
Szigetközben is.