Hulladékégető: Győr megfellebbezte az
engedélyt
Jutasi Ferenc
2007.11.17. 15:10
Győr - A bácsai hulladékégető bővítését nem
engedélyezte, további működését viszont az előző engedély szerint
meghosszabbította az elsőfokú környezetvédelmi hatóság. Ez ellen több okra
hivatkozva fellebbezést nyújt be a város önkormányzata.
Fellebbezést
nyújt be a másodfokú (országos) környezetvédelmi hatósághoz Győr önkormányzata
nevében Borkai Zsolt polgármester a bácsai hulladékégető további működése
ügyében – hangzott el a tegnapi városházi sajtótájékoztatón. A részleteket dr.
Papp László jegyző ismertette.
Az
elsőfokú környezetvédelmi hatóság elutasította ugyan a bácsai hulladékégető
kapacitásának bővítését, ugyanakkor viszont meghosszabbította a korábban
hatályos hulladékkezelési engedélyt. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott,
eljárási kifogás, hogy ez az okmány nem felel meg a kritériumoknak,
meghosszabbítás helyett határozat kellene.
Vannak
ugyanakkor tartalmi kifogások is. Ilyen egyebek között, hogy az ÁNTSZ előírta,
2008. december végéig el kell végezni a hulladékégető környezetében élő
lakosság egészségügyi felmérését, elemzését.
Hogyan
lehet tehát ennek megtörténte előtt kiadni a működési engedélyt?
A
hulladékégető helyszíne határos a győri ivóvízbázis védőövezetével. A korábbi
állapotot az utóbbi idők nagy esőzései erősen befolyásolták, a szennyeződések
bemosódhatnak a vízbázisra, védőidom kialakítására s diagnosztikai vizsgálatra
lenne szükség (ilyen 2003-ban volt). Teljes körű környezetvédelmi
hatásvizsgálatot kellene elrendelni.
A
hulladékégető és a mellette lévő szennyvíztisztító külön-külön nem zajos ugyan, együtt azonban a
zajterhelésük meghaladja a megengedett mértéket.
A
hulladékégetőnek égésterméke van, ennek mérése évi két alkalommal kevés, és nem
megnyugtató az önellenőrzési mintavételi kötelezettség sem – egyebek között
ezek miatt fellebbez az önkormányzat, kérve a másodfokú hatóságtól az új
határozat kiadásáig a hulladékégető működési engedélyének felfüggesztését.
Elhangzott a sajtótájékoztatón: ne a gazdasági, hanem a lakossági érdekek
kerüljenek előtérbe.
Forrás: Kisalföld - www.kisalfold.hu