Huszonnyolcmilliárdos dunai tervek
2004-04-14
Londoni
üzletemberek 28 milliárd forintos befektetésrõl
tárgyalnak Kimle, Mecsér és
Hédervár önkormányzatával. A három település határába
tervezett idegenforgalmi centrum 28 kilométernyi partszakasz rehabilitálása
mellett a meglévõ helyi értékekre építene.
Már
1986-ban készült egy idegenforgalmi tervezet, mely a Duna jobb és bal partjának
fejlesztési elképzeléseit vázolta. Egy fõvárosi
iroda pedig tíz évvel ezelõtt üzleti
tanulmányt és egy programot készített Hédervárról.
Most angol befektetõ cég magyar irodákon
keresztül 28 milliárd forintból turisztikai centrumot
hozna létre Kimle, Hédervár
és Mecsér külterületén.
A három település már az együttmûködési
szándékát is megfogalmazta: a tárgyalásokat Hédervár
koordinálja, s a centrum központja is ezen a településen lenne.
Huszonnyolc kilométert rehabilitálnának
A befektetõ a Mosoni-Duna
partján jó lehetõséget lát a fejlesztésre: egy
huszonnyolc kilométeres partszakaszt rehabilitálna, strandokat, élményfürdõket, turistaszállókat hozna létre. Kimlén a meglévõ
hídlábakra, a strandokra és a csónakházra támaszkodnának. Emellett a
magánkézben lévõ novákpusztai
kastély „visszaszerzésére" is buzdítják az önkormányzatot, s itt egy
háromcsillagos szálló kialakítását tervezik. Hédervár
a meglévõ kastélyára és parkjára építhet,
emellett a golf- és horgászturizmus is szóba jöhet a fejlesztések kapcsán.
Mecséren a lovasturizmus
adott. Ezt lehetne a késõbbiek során
továbbépíteni. A befektetõk az érintett 28
kilométeres Mosoni-Duna-partszakaszt rendbe tennék, s sétányokat építenének itt
ki. A befektetés 1200 embernek biztosítana munkalehetõséget,
s a projekt 2006-ra készülhetne el.
Haladék jövõ hétig
A TDO (Trade Development Organization) nevû londoni off-shore befektetõ cég
információink szerint négy területen – köztük a legnagyobb volumenûként
a Mosoni-Duna partján – szeretne beruházni, s összesen 120 milliárd forintból.
Az önkormányzatokat kívánják támogatni: a három településnek azonban egy kft.-t kellene alakítania. A kivitelezésben a DACOB Építõipari Kivitelezõ
és Szolgáltató Kft. lenne érdekelt.
A szerzõdés aláírása után
90 napon belül a teljes összeg húsz százalékát, mintegy húszmillió eurót
(ötmilliárd forintot) utalhatnának át egy magyar bankon keresztül, s az
elkészült projekt lenne a garanciája a beruházásnak. A befektetõk
gyorsan szeretnének lépni, az önkormányzatok jövõ
csütörtökig kaptak haladékot a válaszadásra.
Újabb megbeszélések
A három önkormányzat képviselõ-testülete
kedden már együttes ülést tartott, s jövõ
héten újabb megbeszélések lesznek. A Kisalföld úgy tudja: egy, a szerzõdéshez csatolt, az önkormányza-
tok jogi felelõsségét tartalmazó garancialevélen s annak jogi értelmezésén folyik jelenleg a vita, jövõ héten azonban minden eldõl.