Kenuzó vendégek a Szigetközben
Cséfalvay
Attila
2005-09-06
Egyre több
a vendég, s egyre több az idegenforgalomból származó adóbevétel a Szigetközben.
Idén még a
rossz idõ sem riasztotta el a vízi turistákat. Lipóton például több mint kétmillió-, Dunakilitin hétszázezer forint kerül
évente ebbõl az adónembõl a helyi kasszába.
A Duna, a Mosoni-Duna és a termálfürdõk vonzásában a
szigetközi vendég a legtöbbször egyben vízi turista is. Rajkától Ásványráróig a
kempingektõl az ötcsillagos szállodáig szinte minden rendelkezésre áll,
s egyre több a rendezvény is: aranymosó-fesztivál, kenumaraton és vízifesztivál
is csalogatja ide a vendégeket. Idén hiába esett az esõ szinte egész
nyáron, az ország minden részérõl, sõt, Ausztriából is
érkezõket ez nem tántorította el: a szigetközi ágrendszerben ismerkedtek
a táj szépségével. Az önkormányzatok is jól járnak, hisz az idegenforgalmi
adóból minden évben több bevétel folyik a kasszába.
Húszmilliós bevétel a termálturistákból
Lipóton tavaly 82 ezer fürdõvendég fordult meg. Idén
ennél is több várható. Az idegenforgalom fellendítése a település számára is
fontos, hiszen az ebbõl befolyt adó jelentõs bevételt
hoz a település kasszájába. A szállodának még téli idõszakban is 60–70
százalékos a kihasználtsága, és havi 200–250 ezer forint idegenforgalmi
adójával jelentõsen növeli a község bevételeit.
Éves szinten több mint kétmilliós bevételük származik az
idegenforgalomból. A költségvetés biztos lábakon áll, napi fizetési gondjai
nincsenek a településnek. A halászi önkormányzatnál jóval szerényebb a bevétel,
de itt is növekvõ tendenciát mutat. Tavaly 135 ezer forint volt az
idegenforgalom utáni nyereség, idén 160 ezer körüli összegre számítanak.
Héderváron az elmúlt évben 135 ezer forint volt a bevétel: idén júniusig 98
ezer jött be, szeptemberig körülbelül összesen 130 ezer forint, tehát az év
végére itt is több pénz várható, mint tavaly. A bevétel kilencven százaléka itt
a „kastélyszállóból" érkezik. Dunakilitin – ahol egy négy- és egy
ötcsillagos szálloda is mûködik – tavaly 642 ezer forint jött be, erre az
évre már 706 ezret terveztek.
Alaptalan panaszok, bõvülõ vendégkör
Dunaszigetre nem a termálturisták, hanem a vízi turisták
érkeznek egyre többen. Jó néhány vállalkozás épít erre: kiadó szobák,
csónakázási lehetõségek mellett a legtöbben a kenutúrák szervezését tartják
szem elõtt. Fûzfa Zoltán, a dunaszigeti „székhelyû"
Pisztráng Kör – amely egyesület vízi turistákat kalauzol a szigetközi
ágrendszerben – vezetõje szerint idén a csapadékos és hideg idõ
ellenére sem maradtak el a kenusok.
– Ezen a nyáron sem volt pangás – kezdte. – Nagyon kevés túra maradt el, folyamatos volt az érdeklõdés a szigetközi természet iránt. A kempingek nagy része megtelt, fõleg a nagyvárosokból – Budapestrõl, Debrecenbõl, Nyíregyházáról, Pécsrõl – érkeztek vendégek. Sõt, külföldrõl, leginkább Ausztriából egyre nagyobb az érdeklõdés. Úgy látom, folyamatosan emelkedik a vendégek száma: egyes vállalkozók szerintem alaptalanul sírnak-rínak. Évrõl évre bõvül a vendégkör: aki járt már a Szigetközben, az általában vissza is jön. Azonban nem egyedül: mindig új barátokat és ismerõsöket hoz magával – mondta Fûzfa Zoltán.