Kerékpárút Halászi és Darnózseli
között
Farkas J.
2005-08-11
Mindkét
irányból megkezdték a Halászi és Darnózseli közötti
nyolc kilométeres kerékpárút építését.
Halászi és Darnózseli önkormányzata tavaly júniusban nyújtott be közös
pályázatot az uniós Regionális Fejlesztési Operatív Program az „Aktív turizmushoz
kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés" keretére a két település között
kerékpárút építésére. A két önkormányzat a nyugat-dunántúli régióban elsõként kapott vissza nem térítendõ
támogatást az EU társfinanszírozásában.
A projekt költségvetése 248 millió forint: ebbõl a kerékpárút építése csaknem 210 millióba, a
marketing 18 és fél millióba, az egyéb szolgáltatások pedig mintegy húszmillió
forintba kerülnek. A pályázóknak önrészként öt százalékot – 12 és fél millió
forintot – kellett vállalniuk, de ebbõl 7 és
felet átvállalt a Belügyminisztérium, így a két önkormányzatnak mindössze
ötmillió forintjába kerül az útépítés.
Az érintett önkormányzatok nyílt közbeszerzési eljáráson a Strabag Építõ Rt.-t bízták meg a kerékpárút építésével. A munkaterület átvételére június 30-án került sor. Szabó Dezsõ, a kivitelezõ rt. illetékese elmondta a Kisalföldnek: mindkét irányból elkezdték a kivitelezést. Jelenleg építés-elõkészítési munkálatokat: gyepnyesést és humuszolást végeznek. A fakivágási engedélyek beszerzése tart. A tervek szerint augusztus végén vagy szeptember elején következik a töltésépítés és a pályaszerkezetek megépítése. Csak ezután kerülhet sor a kerékpárút aszfaltozására, amely várhatóan november végére készül el.