Kétszázmillió ökológiai célokra
Cséfalvay Attila
2006-05-17
Harmincmillió koronára pályázott a Dunavölgy Alapítvány, egy rehabilitációs projektet
szeretnének megvalósítani.
Harmincmillió
koronára (mintegy 200 millió forintra) pályázott a Dunavölgy
Alapítvány szlovák társszervezetével és a közreműködő huszonöt csallóközi és
szigetközi településsel. A cél egy ökológiai rehabilitációs projekt első
fázisának megvalósítása: Kocinger szlovák dunai
kormánybiztos támogatja az elképzelést.
A térség legnagyobb vonzerejét – az eredeti és páratlan
környezeti érték és az ebben rejlő – turisztikai lehetőségek jelentik. A
vízlépcsővita lezáratlansága miatt azonban mindkét oldali hullámtéri
ágrendszerben leszűkült a hagyományos vízi élettér. Az ökológiai projekt
közvetlen célcsoportja a Szigetköz és a Csallóköz Nagy-Duna menti
településeinek lakossága (körülbelül 30 ezer ember), a helyi vállalkozók,
valamint az önkormányzatok és egyéb szövetségek, civil csoportosulások. Ezek
igényeinek legfrissebb listáját az Országos Területfejlesztési Hivatal által
összeállított „Szigetközi Térség és a Mosoni-Duna Területfejlesztési
Koncepciójának Aktualizálása" című dokumentáció tartalmazza.
Az igények (például kikötők, strandok, vízi élőhelyek)
megvalósításának alapfeltétele a határon átnyúló térség rehabilitálása, a
vízrendszer természetközeli viszonyainak
visszaállítása, az árvízvédelem, természetvédelem szempontjai, a vízmegosztási
feltételek szerinti koordinálásával. A szlovák projektgazda a közvetlenül
érintett önkormányzatok közös társasága, a magyar pedig a cél megvalósítására
létrehozott Dunavölgy Alapítvány.
Többlépcsős megvalósítás
A térség nagyobb része (vízfelületek, erdők) állami kezelésű
terület. A közvetlen állami tulajdont kezelő szervezetek
mint partnerek vesznek részt a feladatokban. A rehabilitációs folyamat
továbbvitelére vonatkozó együttműködési nyilatkozat elfogadásának melléklete
lesz a projekt során összeállítandó tanulmányterv és megvalósítási program. Így
az együttműködési szándékukat csak akkor érvényesítik az érintettek, ha saját
céljaik teljesülését is megtalálják a dokumentumokban.
A projektet közös magyar–szlovák menedzsment irányítja. A
célokat öt szakaszban, 18 hónap alatt valósítja meg. Újdonság, hogy a
programelemek végrehajtói nem külső szakemberek, hanem maguk a helyi
érintettek: pályázók és partner önkormányzatok. Az igényfelmérés után a második
szakasz a térség egészét felölelő műszaki megoldás kidolgozására irányul.
A feladatokat együttműködő, magyar és szlovák
munkacsoportokban dolgozó vízügyi tervező, ökológiai szakértő és
térségfejlesztő szakemberek látják el. Ez a megoldás újszerű, felhagy a múltat
jellemző, csak az egyik ország szakértőit foglalkoztató gyakorlattal. A
harmadik szakasz a műszaki megoldásról szólhat. Az ökológiai megfelelőség igazolását a környezetvédelmi szervezetek, a
térségfejlesztési megfeleltetést a pályázó és az érdekelt önkormányzatok végzik
el. A negyedik szakasz célja a térséget átfogó közös (magyar–szlovák)
rehabilitációs tanulmányterv elkészítése.
„ Átfogó koncepcióra van
szükség"
Ing. Eugen Both,
a pályázó szlovákiai nonprofit társulás képviselője
elmondta: tizenötmillió koronára pályáztak a csallóközi és ugyanekkora
nagyságrendre a szigetközi oldalon – az első fázisra – az Interreg-pályázaton.
– Már a két dunai kormánybiztosnak – Erdey
és Kocinger úrnak – is elküldtük a projektet:
szeretnénk, ha bizonyos kérdésekben akár megegyezési pontokat is találnánk
közöttük. Dominik Kocinger
biztosított a támogatásáról és együttműködéséről. Eddig rengeteg terv készült
az ökológiai rehabilitációra: amelyek használhatóak, azt szeretnénk mi is
beépíteni. Azonban ezek a tervek egy bizonyos területre készültek, átfogó
koncepció nem volt – mondta Eugen Both.
Akik részt vesznek a projektben
A Szigetköz–Csallóköz ökológiai rehabilitációs projektben közreműködik Rajka, Dunakiliti, Dunasziget, Kisbodak, Püski, Dunaremete, Lipót, Ásványráró, Dunaszeg, Győrladamér, Vámosszabadi, Győrzámoly, Nagybajcs, Kisbajcs és Vének. Szlovák oldalról Doborgaz, Vajka, Horny Bar, Strená na Ostrove, Bodak, Baka, Bős, VrakuH, Csiliznyárasd és Szap. Területkezelők, szakmai szervezetek mindkét országból: Fertő–Hanság Nemzeti Park Igazgatóság, Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, Szlovák Akadémia Hidrológiai Intézet.