Kezdõdhet az élményváros
építése
M. Á.
2005-08-03
Felszámolási
eljárás indult a Bezenye határába tervezett Lukale élményváros beruházó cége ellen.
Az elmúlt
napokban felröppent sajtóhírek szerint felszámolási eljárás indult a Lukale Fejlesztõ és Befektetõ Rt. ellen.
Lapunkban korábban már több alkalommal beszámoltunk arról, hogy a ciprusi bejegyzésû Doxeon Investment & Consulting Ltd. tulajdonában lévõ
részvénytársaság egy élményváros építését tervezi Bezenye
és Hegyeshalom között.
Ilyen lesz.
Kattintson a képre >>
Alexander-Helmut Finstert, a Lukale Investment & Development AG ügyvezetõ igazgatója a Kisalföld érdeklõdésére
cáfolta, hogy a cég felszámolás alatt állna. Elmondta: mindössze egy húszezer
forintos számla miatt nyújtott be ellenük felszámolási kérelmet egy
vállalkozás, ám az élményváros megvalósítását ez nem befolyásolja.
Az ügyvezetõ kiemelte: a
cég már bemutatta a beruházás megvalósításának fedezetét igazoló
bankgaranciákat. Jelenleg a Gazdasági Minisztérium állásfoglalására várnak,
majd az engedélyek birtokában – az eredeti terveknek megfelelõen
– még idén megindulhat az építkezés.
A „Lukale Amusement
Town hu" fantázianevû
élményváros 57 milliárd forintból 153 hektáron épül majd fel Bezenye és Hegyeshalom határában. A létesítmény hatvannyolc
különbözõ szórakoztató elemet és show-mûsort foglal magában fedett és szabadtéren
egyaránt. Ezenkívül egy 588 ágyas luxushotel is mûködik majd a területen, valamint 60 ezer
négyzetméteres bevásárlóközpont várja a látogatókat az év minden napján. A
beruházás elsõ ütemében 6700 embernek biztosít
munkalehetõséget, az elsõ
idõben évi 2,6 millió
látogatóra számítanak, akiknek mintegy hetvenöt százaléka Ausztriából érkezik
majd.
Bezenyére „költöztek"
Schmatovich Mátyás, Bezenye polgármestere is értesült a cég ellen folyó
eljárásról, ám szerinte ez azzal áll összefüggésben, hogy a társaság a
közelmúltban áthelyezte a székhelyét Budapestrõl
Bezenyére.
Kapcsolódó anyagok >>
Elõálltak az élményváros
terveivel (2005-01-27) >>
Élményváros 400 millió euróból (2005-01-25)
>>
Wellnessközpont épül félmilliárdból
Wellnessközpont lehet Szigetköz
Álomváros: jövõ õszre elkészülhet