Kis csallóközi kiszorítósdi
Cséfalvay
Attila
2006-03-22
Három magyarok
lakta szlovákiai falu áll harcban egymással évek óta a Kis-Csallóközbe
tervezett vízi erőmű miatt.
Vajka és Nagybodak
a galántai beruházót favorizálja, míg Doborgaz a túrócszentmártoni
céget választaná. Előbbi két község most közös társulásukon keresztül szorítaná
ki „vetély- társát", s már gazdaságossági
hatástanulmányt is készíttettek szakértőkkel.
A felvízcsatorna szinte elvágta
őket a külvilágtól, ezért csak magára és egymásra támaszkodhat az a három magyarok lakta kis csallóközi falu, amelyben egy váratlanul
jött közös lehetőség békétlenséget szült.
Befektetőt kerestek
A minisztérium korábban azt ajánlotta: Doborgaznál
törpeturbinát építhetnek be együtt, s a hasznot kárpótlásként kapnák az
elterelt Duna okozta gondjaikért. Önerő híján azonban
befektetőt kerestek, ám ennek „személyével", s a haszonból felkínált
százalékkal nem mindenki értett egyet. Vajka és Nagybodak támogatta a galántai Ecowatt kivitelező céget, ám Doborgaz
kevésnek találta az általuk felajánlott tíz százalékot a leendő haszonból.
A projektet a három faluból megalakított Kis-Csallóköz
Társulás gondozta: ennek elnöke Ágh Magdolna nagybodaki polgármester, ám a tervezett beruházás Doborgaz határában történt volna, onnan vette volna el a
legtöbb földet. Több évig tartó polémia után sem sikerült megegyezni a
falvaknak, s már a lehetőséget felajánló minisztérium is úgy döntött: amíg
nincs kompromisszum, nem építhetnek törpeturbinát.
Közös pályázatot is beadtak
Nemrégiben úgy tűnt, mégis találnak megoldást: Boráros József doborgazi
polgármester egy túrócszentmártoni céggel kezdett
tárgyalásokat. Egy Európában szabadalmaztatott – igaz, a prototípusával még
bemutatásra váró – lapátkerekes úszó erőmű ötlete vetődött fel. A beruházásba
magyarországi falvakat is bevonnának, sőt, közös Interreg-pályázatot
adtak be Dunakilitivel ennek tervezésére Doborgazon. Úgy tűnt, Vajka és Nagybodak is csatlakozik ehhez a megoldáshoz, hisz
negyvennyolc úszó erőmű horgonyozna a dunai ágrendszerben, érintve a csallóközi
és szigetközi településeket. A napokban azonban ismét váratlan fordulat történt
az ügyben.
A társulás kérné a jogot
A Kis-Csallóköz Társulás ülésén kiderült, hogy a nagybodakiak felkérték a pozsonyi és brnói
egyetem műszaki szakértőit, hogy készítsenek tanulmányt arról: a túrócszentmártoni vagy a galántai
cég tervei valósulhatnak-e meg gazdaságosabban. Ágh
Magdolna polgármester szerint egyértelműen kiderült, hogy a galántai
Ecowatté. Így a vajkai
polgármesterrel ezt támogatják, s lépéseket tettek, hogy a társulás a leendő
létesítményt bérelhesse.
A falvak ugyanis nem bérelhették azt, a társulás azonban
igen. Ugyanez a helyzet a telepítés jogával: korábban ezt a három település
kapta meg, ám most a nagybodakiak és a vajkaiak azt szeretnék, ha ezt a jogot a társulásnak adná
át a minisztérium. A háromtagú társulásban ugyanis kétharmados többségük van,
így szabadon dönthetnének majd e kérdésben.
Boráros József a Kisalföldnek elmondta: önkényes a „szomszédjaik" döntése, ki akarják hagyni őket a beruházásból, hisz amint a társulás megkapná a telepítési jogot és a bérleti lehetőséget, rögtön továbbadná azt az Ecowattnak. Az ügy eddig a határainkon kívül dagadt, ám most már szigetközi településeket is érinthet a közös uniós pályázat mi