Komplex terv vagy hajózsilip? <--
Cséfalvay Attila
2007-01-23
A helyi önkormányzat hajózsilipes terve
első fokon környezetvédelmi engedélyt is kapott, amit a vízügyi igazgatóság
megfellebbezett.
Az
Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség
tavaly nyáron első fokon környezetvédelmi engedélyt adott az Ásványi-Duna-ág
lezárására szolgáló létesítmények – torkolati elzárás, hajózsilip, hallépcső –
kialakítására és működtetésére.
Aggályok
Korábban
már többen is jelezték aggályaikat a hajózsilip kérdésében: a vízügyi
igazgatóság – mivel ez a magyar kormány hivatalos álláspontja – jelezte, hogy
végleges mű nem épülhet a hullámtéren, míg a szomszédos településen (így
Dunaszegen is) az alsó-szigetközi vízpótlást féltik. Kérdés az is, hogy ha
sikerül is a szükséges engedélyeket beszerezni a hallépcső és hajózsilip
építésére, ki finanszírozza a tetemes költséget.
Az
igazgatóság lépett
A
megépítendő gát a tervek szerint három részből állna, felvízi és alvízi
kőgátból, közötte homokos-kavicsos gátból. A hallépcső az Ásványi-ág és a Duna
közötti átjárhatóságot biztosítaná: keresztgát a hajózsilip és a hallépcső
között nem épül. A hajózsilipet az önkormányzat az Ásványi-ág jobb partjára
tervezte: ez 60-szor 10 méteres lenne, alul és felül kisnyomású levegővel
működő könnyűszerkezetű acél billenőtáblával. A környezetvédelmi engedély
határozatlan ideig lenne hatályos. A felügyelet a megyei ÁNTSZ-t és az Állami
Erdészeti Szolgálatot is megkereste, ők is engedélyezték a terveket. Emellett
egy összefoglalót eljuttatott a szomszédos települési önkormányzatokhoz.
Győrzámoly jelezte érintettségét, míg Dunaszeg és Dunaszentpál annyit
válaszolt: olyan megoldást várnak, amely elősegíti az Alsó-Szigetköz
vízpótlását. A tervdokumentáció elküldését azonban nem kérték.
Az
ügyben más önkormányzatoktól és a lakosságtól nem érkezett észrevétel. Az
Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság azonban fellebbezett a
környezetvédelmi engedély kiadása ellen.
Átfogó
elképzelés
–
Többek közt azért, mert nem vontak be bennünket az engedélyezési eljárásba –
taglalta az okokat Janák Emil vízügyi igazgató. – A térségnek esélye van arra,
hogy más forrásból rehabilitációs munkákat végezzen ezen a szakaszon. Ha az
ásványrárói terv környezetvédelmi engedélye jogerőre emelkedik, akkor nem
tudjuk beadni az uniós pályázatot. Mint ismert: egy helyre csak egyfajta
létesítési engedélyt lehet elfogadni. Mi az Alsó-Szigetköz vízpótlási tervének
kidolgozása során egy komplex elképzelést fogalmaztunk meg, mely a Bagaméri- és
az Ásványi-ágat is érinti. Erre a 2007 és 2013 közötti időszakban szeretnénk
uniós forrásból pénzt nyerni. Az ásványrárói önkormányzat által kidolgoztatott
terv nem is komplex, csak a hajózsilip létesítésével foglalkozik, nem a térségi
vízpótlással. Szeretnénk elérni, hogy Ásványráró alatt Alsó-Szigetközben még
több víz legyen – mondta Janák Emil.