Kordában tartanák a terepmotorosokat
2007.05.15
Az azonosítás legfőbb akadálya, hogy
egyes terepmotorokon nincs rendszám.
Nincs
rendszám
Ha
nem sikerül megállítani a tilosban járókat, később szinte reménytelen őket
felelősségre vonni. Emiatt azt tervezik, hogy már a közeljövőben kötelező lenne
a rendszám nemcsak a quadok, hanem a segéd-motorkerékpárok esetében is: erre
hívták fel a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium illetékeseinek figyelmét. Ki
szeretnék dolgozni a feltartóztatás és elfogás hatékonyabb törvényi módszereit,
s ez alapján módosítanák a természetvédelmi őrszolgálat működését megalapozó
törvényt. Abban is megegyeztek, hogy a módosítás alatt álló erdőtörvényben
pontosítani kell a gépjárművek erdőbeni használatának rendjét. Arra kérik az
önkormányzatokat: jelöljenek ki motorozásra alkalmas területeket.
Bűncselekmény
A
természetben okozott károk ugyanis már milliárdokban mérhetőek. A fokozottan
védett természeti területek és értékek károsítása bűncselekmény. Már osztrák
csoportok is érkeznek magyar területekre szervezett illegális túrákra. Az
állatvilágot megzavarják, a növényeket összetapossák, a vizeket és a levegőt
szennyezik. Eközben a tárca fedőneveket ad razziáinak: a Mecsekben például 12
természetvédelmi őr, 17 határőr, 4 rendőr és 2 közterület-felügyelő vett részt
ebben. Emellett Budaörsnél megszervezték a „Haragos sikló" akciót, ám a
következő, „Zöld küllő" akció helyszíne egyelőre titkos. A
természetvédelmi őrszolgálat idén összesen tíz akciót szervez.
Levél
a minisztériumnak
A
Mosonmagyaróvári Többcélú Kistérségi Társulás még tavaly írt levelet a
Belügyminisztériumnak, melyben törvénymódosítást javasolt, majd idén áprilisban
ismét foglalkoztak ezzel a témával. Azóta öt tárca szakértői munkacsoportot
alakított a terepmotorosgondok megelő-
zésére.
Az
erdőben, ösvényeken való motorozás nemcsak természetkárosító, hanem veszélyes
is lehet. Ezt személyesen tapasztalhatta Fűzfa Zoltán, a Pisztráng Kör
Egyesület vezetője is, aki utánfutót húzva, a töltésről lekanyarodva a
dunaszigeti denkpáli hallépcső felé tartott. „Szűk, beláthatatlan földúton
motorosok hangjára lettem figyelmes. Félreállni sem tudtam, csak lelassítottam
a két felnőtt motoros nagy sebességgel valahogy kikerült és eltűnt, ám egy tíz
év körüli kisfiú elesett, s az utánfutóm alá került. Szerencsére addigra
megálltam, kiszedtem a srácot, akinek nem esett baja" – mondta.
Láng
István, a Szigetközi Természetvédelmi Egyesület vezetője elmondta: az egyesület
idegenforgalmi koncepciójában – mely várhatóan júniusban készül el –
foglalkozik a kérdéssel. „Megpróbálunk egy helyet kijelölni a quadosok,
krosszosok számára" – tette hozzá.
Cséfalvay
Attila
Forrás:
Kisalföld - www.kisalfold.hu