Közel 25 év után a Szigetközben az
István, a király
2007.08.09.
Hédervár - Várhatóan többezres közönség
előtt tekinthető majd meg szeptember elsején este nyolc órakor a magyar
rockoperák legnépszerűbbje, a Szörényi–Bródy szerzőpáros István, a királya. A
darabot közel huszonöt éves pályafutása óta most hozzák el először a
Szigetközbe: a nagy sikerű előadásnak a Hédervár Kastélyszálloda gyönyörű
angolparkja ad otthont.
Az
előadás különlegessége, hogy az eredeti főszereplők is fellépnek benne:
sokunknak Varga Miklós és Vikidál Gyula nélkül elképzelhetetlen István, illetve
Koppány figurája.
A
Szörényi–Bródy szerzőpáros alkotását aligha kell bemutatnunk. Magyarország első
nemzeti rockoperája történelmünk jelentős eseményének állít emléket: Géza
fejedelem halála után megindul a trónviszály Vajk, az elsőszülött fiú és
Koppány, a család legidősebb tagja között. A darab sikerét jelzi, hogy az
amatőr színtársulatoktól a profi színházakig, határon innen és túl sokan
felvették repertoárjukba. A nyíregyházi Mandala Dalszínház több mint tíz éve
játssza az első magyar történelmi rockoperát, a kétszázadik előadáshoz
közelítenek. A hédervári közönség a meghívott előadóművészek mellett a
nyíregyházi társulat tolmácsolásában láthatja majd a nagy sikerű előadást.
Hédervár mellett augusztus folyamán több helyszínre is elviszik még a darabot:
Pécsvárad, Rádpuszta után, ma a siófoki szabadtéri színpadon tekintheti meg a
művészetkedvelő közönség, hétfőn Debrecenben vendégszerepelnek.
–
Régóta megfogalmazódott már az ötlet, hogy Hédervárra hozzuk a produkciót –
tájékoztatott Bartha Sándor, a Hédervár Kastélyszálloda tulajdonosa. A helyiek
három éve dédelgetik a gondolatot, hogy közel huszonöt év után a Szigetközbe
csalogassák a rockoperát.
A
környezet adott: a kastély főúri patinája méltó helyszínné avatja. Parkjában
állítják fel a színpadot, ezer ülőhelyet alakítanak ki, és az előadásra
állójegyet is lehet majd váltani. A több mint hatmillió forintos költségvetésű
produkció mögött komoly szervezőmunka áll: gondoskodnak büfékről, az orvosi
ellátásról, a többezres tömeg befogadására pedig külön parkolókat is
kialakítanak.
–
Többezres közönségre számítunk, már nagyon sokan érdeklődtek az előadásról –
tudtuk meg továbbá a kastély tulajdonosától. A szervezők a Hédervár
Kastélyszállodába szeptember elsején este nyolc órára várják a két felvonásos
rockoperára az érdeklődőket, de ajánlatos jóval az előadás kezdete előtt a
helyszínre érkezni. A parkolás elősegítése céljából kérnek mindenkit, lehetőleg
többen utazzanak egy autóban.
Mészely
Réka
Forrás:
Kisalföld - www.kisalfold.hu