Közel kétszázan „tájeveztek”
Cs. A.
2006-10-16
A Pisztráng Kör első tájevező versenyén Dunaszigeten 182-en indultak. Este táncházat és éjszakai
evezést tartottak: sokan a táj szépsége miatt megfogadták, visszatérnek a
Szigetközbe.
Nemzetközi tájevező versenyt rendezett
nemrégiben Dunaszigeten a Pisztráng Kör:
Magyarországon még nem volt ilyen megmérettetés, bár vannak egyesületek, baráti
körök, akik próbálkoztak a tájevezéssel (például a Bodrog árterében).
Szigetközben a Duna hullámterén könnyen kijelölhető egy olyan „pálya”, ahol az
egyes pontok akár 3–4 különböző útvonalon is megközelíthetőek. Ettől lett
igazán izgalmas a Pisztráng Kör Egyesület újfajta versenye. Természetesen első
alkalommal könnyebb útvonalat terveztek a rendezők, egyszerűbben megtalálható
pontokkal, s körülbelül 10 kilométeres távval.
Összesen
182-en neveztek, 67 hajóba rendeződve: kajak ifi, kajak felnőtt, kenu vegyes,
kenu abszolút, kenu ifi kategóriákban. A 3 percenkénti indításokkal az utolsó
hajó nem sokkal délután egy óra után hagyta el a startpontot, mikorra az első
tájevezők már beérkeztek a célba. Este táncházat tartottak, majd 21 óra és
éjjel fél 1 között éjszakai evezés zárta a programot.
Szilágyi
Dániel egyesületi tag elmondta: a résztvevők többsége még soha nem járt ezen a
vidéken, de megfogadták, hogy máskor is eljönnek. Jó néhány csapat – miután
beért a célba – megkérdezte, mehet-e még egy kört más útvonalon, csak a táj
szépségéért. A rendezvény része a Pisztráng Kör Egyesület Aranynéző projektjének,
ami uniós és központi társfinanszírozással valósul meg 2006 szeptembere és 2007
augusztusa között.