Kullancstérkép és visszaküldési kampány
Cs. A. – V. M.
2006-05-09
A Kullancsszövetség idén nemcsak az
emberekből, hanem a háziállatokból kiszedett kullancsok visszaküldési kampányát
is meghirdette.
Az árvíz elvonulása után visszamaradó vizenyős, párás
partszakaszokon idén több kullancsfertőzés várható, mint a korábbi években. A
kórral szemben a legjobb védekezés, ha az emberek beadatják maguknak az
agyhártya- és az agyvelőgyulladás elleni védőoltást. A Kullancsszövetség tavaly
kezdte meg figyelemfelkeltő kampányát, amellyel a vérszívók
okozta emberi és állati megbetegedésekre hívta fel a figyelmet, s meghirdette
visszaküldési kampányát is. Több mint 1200 minta érkezett be, ebből 456
kullancsot vizsgáltak meg. A Lyme-kórt okozó Borrelia bakté-
riumot az élősködők 17,3 százalékában találták meg. A legtöbb fertőzött kullancs Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest megyéből,
valamint Budapestről érkezett. A szövetség tavaly készítette el azt az országos
kullancstérképet, amelyen Magyarország fertőzött területeit jelölték be. A
térkép alapján a vérszívókra figyelmeztető „KRESZ-táblákat" helyeznek el.
Hetven kullancs egyszerre
Mosonmagyaróvár környékén a legtöbb egyed Feketeerdő és
Rajka erdeiben található. A megyebeli „csúcstartó" valószínűleg a levéli
Gábor Márton, aki volt, hogy egy nap hetven kullancsot talált magában. Az
egykori erdész 1989-ben vette észre, hogy valami nincsen rendben az
egészségével. Mivel egyik ismerősének korábban hasonló tünetei voltak,
sejtette, mi a baj. Végül a körzeti orvos küldte el vérvételre, ahol kiderült: Lyme-kóros. Az apró rovar csípése vesegyulladást, lázat,
gyengeséget okozott nála. Gábor Márton elmondta: azóta szerencsére a Lyme-kór nem okozott komolyabb panaszokat nála.
Dr. Vermes Tamás, a mosonmagyaróvári Karolina Kórház
osztályvezető főorvosa elmondta: nem telik el úgy ügyelet, hogy ne fordulna
hozzájuk páciens kullancscsípéssel. Pedig eltávolítása otthon is egyszerűen
megoldható: zsíros krémet kell vattára vagy papír zsebkendőre tenni, s az
óramutató járásával ellentétes irányban három-négy „körözéssel" kiszedni.
Ez kilencven százalékban hatásos: ha mégsem, s benn szakad a rovar, vagy
begyullad a csípés helye, akkor érdemes orvoshoz fordulni.
Kutyákat is megtámad
A kullancsok nemcsak szezonálisan, hanem szinte egész évben
folyamatos fenyegetést jelentenek a kutyák számára is. A jó idő beköszöntével
gazdát keresnek, hogy a vérszívást követően szaporodhassanak. A felmérések
szerint két-három rovarfaj található meg a kutyákon Európában. A kullancsok
veszélyes betegségeket terjesztenek (babesiosis, Lyme-borreliosis).
A kórokozókat a vérszívás alkalmával juttatják a gazdaállat
szervezetébe. A kutyatulajdonosoknak hatékonyan kell védeniük kutyáikat
(kullancsriasztó nyakörv és repellens hatású
cseppentő) a csípés elkerülése és a vérszívó megtapadása ellen. Idén a Kullancsszövetség
meghirdette az állati kullancs visszaküldési kampányát is. Az állatorvosokhoz
megfelelő szetteket és kérdőíveket juttat el, hogy vizsgálatra beküldjék a
háziállatokból szakszerűen kivett élősködőket. Az alapítók célja, hogy
felmérjék a hazai kullancsok fajtáit és előfordulási helyét.
Fertőzések, betegségek
A legritkább, de legsúlyosabb kullancs által terjesztett
fertőzés a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás. Korábban három-négyszáz
ilyen esetet regisztráltak Magyarországon, az utóbbi öt évben ez a szám
„csak" ötven-nyolcvan között volt. A fertőzés főleg a nyugat-magyarországi
területeken és Nógrádban fordul elő. A Lyme-betegségben
is létezhet agyvelő- és agyhártyagyulladás. Bár a tünet
ijesztő, a gyógyulás még kezeletlen vagy rosszul kezelt esetekben is
többnyire teljes.
Az encephalitis ellen van hatékony
védőoltás. A vakcina három évig nyújt védelmet a szervezetnek. A
kullancsriasztó szerek közül csak olyat érdemes vásárolni, amire a gyártó
legalább 6–8 órás hatékonyságot szavatol. Mindenképpen orvoshoz kell fordulni,
ha a csípés helyén gennyes hólyag, esetleg fekély alakul ki, környékén
megnagyobbodnak a nyirokcsomók, vagy néhány nappal később növekvő vörös folt
jelenik meg a bőrön. Egy hét után fellépő magas lázzal, fejfájással is elengedhetetlen
a szakember vizsgálata.
A Kullancsszövetség információs vonalat is indított az 1/224-5491-es, illetve az 1/224-5492-es számokon.