Lapátkerekes találmány dunai használatra
Cséfalvay
Attila
2006-01-19
A
szigetközi és csallóközi falvakba tervezett úszó vízi erőmű tervezésére heteken
belül beadhatják a pályázatot.
A szlovákiai Martinban működő Önkormányzatok Energetikai
Programja polgári társulás ajánlotta a szigetközi és csallóközi településeknek
a 186 országban szabadalmazott találmányát: a 60 méter hosszú és 12 méter
széles hajó aljára szerelt forgólapátos turbinákat (Kisalföld, 2005. december
28.).
Ilyen úszó erőmű egyelőre nem működik Szlovákiában sem, csak
márciusban kezdik meg Martinban egy lapátkerék-turbinás kishajó üzembe
állítását. Igaz, ott nem sík vidéki folyóban, hanem a hegyekről lezúduló vizet
összegyűjtő mederben működtetnék ezeket a speciális turbinákat.
A szigetközi és csallóközi falvak pályázatot adnak be az
engedélyeztetési tervek elkészítésére az Interreg III. programban. A tervek
szerint 24–24 ilyen áramtermelő horgonyozna a dunai hullámtérben szlovák és
magyar oldalon. A hajókat nem csak energiatermelésre lehetne hasznosítani: a
fedélzetén az adott falvak vendégszobát, éttermet, irodahelyiséget tudnának
kialakítani. 95 százalékos vissza nem térítendő támogatást biztosíthat az EU
saját keretből a szlovák–magyar–ukrán tükörprojektek részére, 5 százalék
önrészt kell előteremteni. Ha az engedélyeztetés pályázata sikerrel jár és az
engedélyeket is beszerzik, akkor várhatóan jövőre lehetne a megvalósításra
pályázni. A beruházás nyolc év alatt térülhet meg.
Sürgető határidő
Szokoli Sándor, Dunakiliti polgármestere elmondta: a
szlovákiai Doborgaz településvezetőjével, a kivitelező embereivel és a közös
pályázatot elkészítő illetékessel találkozott szerdán Dunakilitin. Az
egyeztetésen szó esett a pályázati anyag összeállításáról és pénzügyi
kérdésekről is.
– A projekt teljes költségvetése – tervezésre és
engedélyeztetésre – 12 millió korona, vagyis több mint nyolcvanmillió forint –
mondta Boráros József, a szlovákiai Doborgaz polgármestere. – Szerdán
Dunakilitin megmutattuk a költségvetést, aláírtuk a társszerződést, ennek
alapján lehet beadni a pályázatot február közepéig. Magyar és szlovák oldalon
is mi nyújtjuk be a dokumentumokat, ám az önrésszel kapcsolatban még
egyeztetésekre lesz szükség az önkormányzatok között.
Műszaki megoldás mindenre van
Néhányan megvalósíthatatlannak tartják a szlovák cég
elképzelését, mondván, kicsi a vízsebesség az elterelt Duna medrében, ezért
jelentős energiatermelésre ezzel a módszerrel nem lehet számítani. Láng István,
a – Szigetközi Nemzeti Park megvalósíthatósági tanulmányát is kidolgozó –
Mosonmagyaróvár Környezetvédelméért Közalapítvány vízügyi szakembere elmondta:
a víz sebessége az eséstől – amely a Dunán kilométerenként átlagosan 35–40
centiméter – és a vízmélységtől függ.
– Azokon a részeken, ahol összeszűkül a meder, ott a
vízfolyás is jóval erősebb lesz: a kérdés csak az, hogy azon a részen megvan-e
a szükséges vízmélység a hajók lehorgonyoztatására. Ha nincs, mederszűkítéssel
ez is megteremthető. Műszaki megoldás szinte mindenre van, csak az anyagiakon
és az engedélyek beszerzésén múlik a megvalósítás. Mindenesetre a beruházók
részéről véleményem szerint előzetes vizsgálatok szükségesek: például a jég- és
árvízlevezetés kérdéséről is, illetve az áramszállításhoz szükséges
kábelhálózat – várhatóan védett területen (is) való – kiépítettségéről.
Bemutatják a prototípust
Az ötletgazda és a kivitelezésre készülő – turócszentmártoni (martini) székhelyű – Önkormányzatok Energetikai Programja polgári társulás elnöke, Ján Oravec (Párkány polgármestere) a Csallóköz című szlovák hetilapnak elmondta: egyelőre annyit árulhat el a találmányról, hogy a környezetbarát vízimalmok működésének elvét követi korszerű formában. Hozzátette: rövidesen bemutatják az áramtermelő prototípusát. Nevetséges ellenérvnek tartotta, hogy sík vidéken ilyen erőmű nem működhet: „Hát akkor a bősi erőmű miként üzemel?" – teszi fel a kérdést. Oravec elmondta: mivel az Öreg-Duna határfolyó, természetesen megkeresték a magyar önkormányzatokat is. Örömmel tapasztalták, hogy Rajkán és Dunakilitin is érdeklődéssel fogadták tervüket.