Lesz-e
szlovák-magyar nemzeti park?
Népszabadság • Győri tudósítónktól • 2005. augusztus 29.
A szlovákokkal közös nemzeti park létesítését szorgalmazza a Mosonmagyaróvári Környezetvédelemért Közalapítvány. Utalnak arra, hogy a vízlépcső építését természetvédelmi okokra való hivatkozással állították le, ez azonban a szigetközi térség helyzetét nem javította. A meder sülylyedése, a főfolyó elterelése miatt éppen a természetvédelmi feltételek romlottak leginkább a Szigetközben.
A közalapítvány tanulmánya szerint a természetvédelmi,
mezőgazdasági és idegenforgalmi érdekeket egy szlovákokkal közös nemzeti park
tudná érdemben képviselni. Ez a park garantálná, hogy a környezetvédelmi
szempontok alapján fejlődjön tovább a térség, mégpedig nem csupán önkormányzati
forrásokra alapozva, hanem állami pénzekből is. A közalapítvány azt javasolja:
a nemzeti park kérdését - annak külügyi és szakmapolitikai vonatkozásai miatt -
helyezzék a Miniszterelnöki Hivatal hatáskörébe.
Haraszthy László, a környezetvédelmi minisztérium helyettes
államtitkára tudósítónk kérdésére erről úgy fogalmazott: meg lehet kezdeni a
tervezési munkát, de tudomásul kell venni, hogy a Szigetköz erdeinek állapota
és nagy agrárterülete miatt sem felel meg egy nemzeti park követelményeinek.
Elmondta: a Szigetközben létesült egy tájvédelmi körzet, melyet mintegy hatezer
hektárral szeretnének bővíteni, 17 és fél ezer hektáron pedig Natura 2000
területet jelöltek ki. Haraszthy László hangsúlyozta: a természetvédelmi jog a
védett természeti terület, a tájvédelmi körzet és a nemzeti park között
semmiféle különbséget nem tesz, mindegyiknek azonos jogosítványokat biztosít a
természeti értékek megőrzésére. A térség természetvédelmi fejlesztése a
helyettes államtitkár szerint jelenleg is eredményesen folyik.