Madárgyûrûzés és
rovarcsapda
Cséfalvay Attila
2004-07-15
Kenutúra a
Dunán, mikroszkópos vizsgálat, madárgyûrûzés,
rovarcsapda-állítás: ízelítõül csak néhány
izgalmas program az idei lipóti szigetközi tábor életébõl. A táborlakók már fekete gólyát és barna
kányát is láttak a víz fölé emelkedni.
A Fertõ–Hanság Nemzeti Park Igazgatóságának
szervezésében harmadik alkalommal rendezték meg Lipóton az idei
Szigetköz-tábort. A részt vevõ iskolás
gyerekek három turnusban érkeznek meg a községbe. Az elsõ
kettõben 30, az utolsóban 18 természetkedvelõ fiatal ismerkedhet meg Szigetköz
szépségeivel és gazdag állatvilágával.
Téringerné Peimli
Piroska táborvezetõ elmondta: az ország minden
részébõl érkeztek iskolások Mosonmagyaróvártól
Ráckevéig. Az idõjárás egyelõre
nem kedvezett a kirándulásoknak, ám szerdán kenuval egészen Cikolaszigetig
eveztek fel. Itt fekete gólyával és barna kányával is közelebbrõl
megismerkedhettek. A madárgyûrûzés sem
maradt el, ellenben a csendtúrát a víz erõs
sodrása miatt most törölték a programból. Izgalmas felfedezések nélkül azonban
nem maradnak a gyerekek: Horváth Gyula, a Szigetközi Tájvédelmi Körzet
munkatársának vezetésével egy rovarcsapdát állítottak, melyben az éjszakai
fényre összesereglett állatkákat gyûjtik össze
és vizsgálják mikroszkóp alatt. De nemcsak a természettel, hanem a szigetközi
kultúrtörténettel is ismerkedhetnek a résztvevõk.
A mosonmagyaróvári Stoiber Vivien idén elõször jött Lipótra. Eddig a dunaszigeti hallépcsõig tartó kenuzást élvezte leginkább. A Gyõrbõl érkezõ Kapuvári Áronnak tavaly annyira tetszettek a tábori programok, hogy idén sem akart lemaradni róla. Egy dologra azonban panaszkodtak fiatalok és idõsebbek is: a szúnyogcsípésekbõl mindenkinek jut bõségesen.