Marad pénz
rehabilitációra?
Cséfalvay Attila
2006-07-04
Vajon a
minisztériumok átszervezése és a reformcsomag után marad-e pénz a térségi
rehabilitációra?
2001-ben
231 millió, 2002- ben 278 millió, 2003-ban 145
millió, 2004-ben 310 millió, tavaly 195 millió forint jutott a Szigetköz és a
Mosoni-Duna rehabilitációjára. A korábbi ígéretek szerint erre az évre 65
millió forintra vállalhatna az állam kötelezettséget. Információink szerint
azonban könnyen előfordulhat, hogy erre az évre egy fillér sem marad, s nem
írnak ki pályázatot. A Kisalföld Pintye Ágnest, a Magyar Terület- és Regionális
Fejlesztési Hivatal illetékesét is szerette volna megkérdezni erről, ám nem
sikerült utolérnünk. Annyi bizonyos, hogy az Országos Területfejlesztési
Hivataltól a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumhoz kerül át a támogatási
rendszer bonyolítása.
Minden
évben átcsúsznak
A
hivatal tavaly októberben Mosonmagyaróváron írta alá a támogatási szerződéseket
a nyertes településekkel.
A
helyzetet bonyolítja, hogy 2003-tól a finanszírozások minden évben átcsúsztak a
következő esztendőre. Most is a tavaly megszavazott pénzből végeztetik a
tervezési vagy kivitelezési munkálatokat az önkormányzatok.
Rajkán
a Mosoni-Duna-holtág rehabilitációjának harmadik ütemét végzik több mint 43 millió forintból a libateleptől Bezenye felé eső részen. Ebben az évben 23 milliót költenek
el: ebből a földmunkák mellett egy műtárgyat építenek. A tervek szerint egy
alsó hallépcső építését jövőre valósítják meg.
Közös
terveket is érinthet
Varga
Kálmán polgármester elmondta: a tavaly elnyert összegről már aláírták a
támogatási szerződést, így ha a munkák egy része a következő évre (2007-re) is
csúszik át, nem tartanak a finanszírozás nehézsé-
geitől. A
dunakiliti híd alatt egy elzárószerkezet
elkészült, a beépítése azonban még hátravan. Rajka a Mosoni-Duna saját
szakaszának rehabilitációját az eddig elnyert összegekből meg tudja valósítani.
A polgármester hozzátette: ha nem írnak ki idén pályázatot, az a szlovákokkal
közös belvíz-elvezetési gondjaikat érintheti. „A közös
tervezés, az engedélyeztetés és az akarat is megvan" – mondta. Igaz, a
szlovák oldalon a tulajdonviszonyokkal gond akadt, emiatt nem tudták eddig
beadni a pályázatot.
Még
idén is pályáznának
Lipóton
a Szénafűi-csatorna kivitelezésének első ütemén dolgoznak: erre 21,6 millió forintot nyertek. A földmunkák nagy része
elkészült, egy 70 méteres zárt csatornaszakasz elhelyezésén még dolgoznak. „A második ütemre idén szeretnénk pályázni, kérdés, lesz-e rá
pénz" – mondta Sulyok Attila polgármester. „Ilyenkor már általában
kiküldik a pályázati felhívást, melyet mindig
augusztusig
kell beadnunk. Idén még semmi sem jött a postával" – folytatta. Lipóton a Szigetköz-rehabilitációs pénzeken a vízhozam nagysága
múlik a csatornában: ha nem lesz finanszírozás, elmarad néhány munka, s kisebb
lesz a vízhozam a tervezettnél.