Március bősi fordulót hozhat
Népszabadság • Sz. J. P. • 2005. február 3.
Dominik Kocinger
A szlovák kormánybiztos ellenzi a legújabb budapesti forgatókönyvet, a magyar szerint egyik fél sincs nyerő helyzetben.
Valószínűleg márciusban, Győrött tárgyal ismét a magyar és a
szlovák kormánybizottság a hágai Nemzetközi Bíróság csaknem nyolc évvel
ezelőtti, a bősi vízi erőművel kapcsolatos ítéletének végrehajtásáról - közölte
Erdey György budapesti kormánybiztos a szlovák közszolgálati rádió
hírműsorában, amelyben az évtizedek óta húzódó államközi vita jelenlegi állását
tekintették át.
Erdey szlovák partnere, Dominik Kocinger élesen bírálta a
jelenlegi magyar lépéseket. - Budapest legújabb javaslatait január 17-én kaptam
meg. Tizenhét hónap múltán válaszoltak a pozsonyi külügy jegyzékére, és január
végére javasolták a következő találkozót, ami semmiképpen sem korrekt indítvány
- mondta Kocinger, akit az is meglepett, hogy a magyarok a szakmai kérdések
helyett az uniós normákról kívánnak tárgyalni.
Kocinger azt ígérte, hogy a kormánybizottság hamarosan
javaslatot terjeszt a Dzurinda-kabinet elé. Nyilvánvalónak nevezte, hogy
Szlovákia nem tudja elfogadni a magyar forgatókönyvet. - Ezzel mellékvágányra
terelnénk a vitát, hiszen nem szakmai, hanem újra csak politikai kérdések
kerülnének előtérbe - vélekedett a pozsonyi kormánymegbízott.
Erdey viszont úgy látja, hogy a két fél tavaly korrekt
munkakapcsolatokat alakított ki. Megnevezték a legfontosabb problémákat, s
kijelölték azokat a munkabizottságokat is, amelyeknek a feladata ezeknek a
megoldásában közös nevezőre jutni. Mandátumukat a két kormányküldöttség
legközelebbi találkozóján hagyhatják jóvá. A magyar fél már nem kíván az alsó
vízlépcső megépítésével foglalkozni, a dunacsúni létesítmény fennmaradását
viszont nem ellenzi. A szükséges műszaki megoldásoknak a lehető legkisebb
természeti beavatkozással kell járniuk, elsősorban a Szigetköz megóvása
érdekében. Véleménye szerint az idei esztendő döntő fordulatot hozhat a több
évtizede húzódó vita rendezésében. - Téves beállítás az, hogy a jelenlegi
helyzet valamelyik félnek jobb. Bizonyos szempontból a magyar fél helyzete
kedvezőtlenebb, más téren viszont a szlovákok pozíciója rosszabb. Ezért kellene
az idén intenzív tárgyalások révén elmozdulni a jó irányába - hangsúlyozta a
budapesti kormánybiztos.