Már feltöltötték a vadetetõket
Méhes Ákos
2005-11-28
A
vadásztársaságok már jó elõre felkészültek a
téli idõjárásra és folyamatosan
töltik fel az etetõket.
Bár az
igazán kemény téli idõjárás egyelõre még várat magára, a szigetközi és a hansági
erdõkben élõ
vadak téli etetésére már jó elõre felkészültek
a vadásztársaságok.
Vadföldek az erdõszéleken
Összességében 46 ezer hektáron, nyolc vadászterületen
gondoskodik az ott élõ vadakról a Kisalföldi Erdõgazdaság Rt. mintegy
hetven erdésze és hivatásos vadásza. Törzsök Gyula fõvadász
elmondta: a vad etetése tulajdonképpen egész éves munka. Céljuk az állatok
számára a legideálisabb élõhely kialakítása
oly módon, hogy megfelelõ búvó-, illetve
táplálkozási helyet is találjanak ott. A hullámtér fiatal erdõi
gazdagon biztosítanak táplálékot a vadaknak. A vadásztársaságnak ezt csupán megfelelõen kell kiegészítenie.
Az egész év során a leghatékonyabb etetõhelyet
az úgynevezett vadföldeken biztosítják. Ezekre a fõként
erdõszéli területekre kizárólag azért
telepítenek növényeket – elsõsorban kukoricát
–, hogy a vadakat odaszoktassák. A vadföldeket addig villanypásztorral védik,
míg a növények megerõsödnek, majd a beérést követõen is lábon hagyják azt, hogy az állatok abból
táplálkozhassanak. A társaság nem csupán kalóriagazdag
táplálékot, hanem különféle kiegészítõ erõtakarmányokat is
biztosít az állatoknak.
A szalmatakaró alatt
Mindezek mellett a társaság megfelelõen
készül a téli fagyos idõjárásra, amikor már
csak nehezen találnak a vadak táplálékot a nagy hó miatt. Egész évben
folyamatosan szoktatják az állatokat az etetõhelyekhez.
Télen elsõsorban lédús takarmányt, répaféléket
biztosítanak számukra. Minden évben a gazdálkodókkal egyeztetve az olcsó
dömpingárukat vásárolják erre a célra. Vigyázni kell azonban, hogy ne fagyjon
meg a takarmány, hiszen, ha kiolvadása után az állatok megeszik, könnyen
okozhat náluk különféle betegségeket. Ezért szalmatakaró alá teszik a
táplálékot, így a vad mindig csak kis felületen találkozik vele. A téli
táplálékváltás sokszor okoz hasmenést az állatoknak, ennek ellensúlyozására
magas csersavtartalmú élelmet is biztosítanak számukra.
Az apróvadaknak külön speciális etetõhelyeket
alakítottak ki, ahová a nagyvadak nehezebben férnek oda és ahonnan adott
esetben könnyen el is tudnak menekülni. Az erdõgazdaság télen gyakorta dönt ki torz növésû fákat is, hogy a rajta lévõ
rügyeket a vadak megehessék.
A vadásztársaság évente mintegy 600 mázsa kukoricát, 500
mázsa lédús takarmányt és 100 mázsa tápot biztosít vadjainak.
Fokozottabb figyelem
Törzsök Gyula felhívta a figyelmet arra, hogy a téli idõszakban a szokásosnál is fokozottabban kell
ügyelniük az erdõt járóknak a vadak
nyugalmára. A fagyott havon, ha megijednek és
menekülni kezdenek, könnyen megsérülhet a lábuk, ami aztán az elhullásukhoz
vezethet.
Egész éves munka
A Lajta–Hanság Rt. mintegy 47 ezer
hektáros vadászterületén szintén egész éves munka a vadetetés. Giczi Ferenc ágazatvezetõ
lapunknak elmondta: különösebb felkészülésre nincs szükségük a télre, hiszen a
vadkárok megelõzése érdekében folyamatosan
etetnek, a téli fagyos idõszakban azonban
fokozzák ezt a tevékenységet. Fõként a Hanság
nyárfaerdeiben van szükség erre, hiszen az ott lévõ
jágerkender és a nád nem biztosít megfelelõ
táplálékot a vadaknak. A társaság vadászterületein lévõ
huszonnyolc nagyvad és több száz apróvad etetõit
a szükségleteknek megfelelõen folyamatosan
töltik fel.
14 vontatónyi kukoricadara
A Szigetköz Vadásztársaság ugyancsak felkészült 23 ezer
hektáros területén a vadak téli táplálékának biztosítására. Takács László elnök
elmondta: az elmúlt két hétben tizennégy vontatónyi kukoricadarát vittek már ki
az etetõkbe. Bár az erdõlakók
most még találnak maguknak megfelelõ
mennyiségû táplálékot, ám a társaság már
feltöltötte az etetõket arra az esetre, ha hirtelen
olyan mennyiségû hó hullik, hogy az állatok
néhány napig nem tudnák megközelíteni az etetõhelyeket.
A szükségleteknek megfelelõen folyamatosan
vásárolnak és raktároznak szemes- és lédús takarmányt, illetve kukoricadarát.
Vadetetés a téli hidegben