Már gyűlnek a térségfejlesztési ötletek
Cs. A.
2006-09-06
Folyamatosan érkeznek az érdeklődők
lapunk és a Life III. konzorcium által meghirdetett
„Szigetközösen” pályázatra. Akad, aki a kulturális értékek bemutatásával, van,
aki halnevelési koncepcióval, más a szigetközi rendezvények koordinálásának
ötletével jelentkezik. Jövő héten minden érintett iskolába elküldjük a
pályázati felhívást.
A Kisalföld a Life
III. projekt konzorciumával közösen nemrégiben pályázatot hirdetett: ezen mindenki részt vehet – lakóhelyétől függetlenül –, aki
magáénak érzi Szigetköz ügyét. A cél, hogy a helyiek bevonásával
térségfejlesztési ötleteket, elképzeléseket gyűjtsünk, melyet akár egy-egy
településre lebontva is hasznosítani lehetne. A pályázatban minden korosztály
részt vehet – összesen három kategóriában – óvodásoktól felnőttekig. A legjobb
ötleteket beküldők között értékes nyeremények találnak gazdára.
Az
első kategória óvodásoknak és kisiskolásoknak szól. A pályázat benyújtható rajz
és a kisiskolások által készített szöveges leírás formájában. Itt a díjazás 60
ezer forint értékű ajándékutalvány, melyet az első
három helyezett között 30–20–10 ezer forint értékarányban osztunk meg. A
második kategóriát felsős és középiskolás diákok részére írtuk ki. A pályázat
lehet szöveges leírás, fogalmazás vagy dolgozat, amelyeket a diákok fotókkal,
fotómontázsokkal, saját kezű rajzokkal, grafikákkal is kiegészíthetnek. A
díjazás 90 ezer forint értékű ajándékutalvány, melyet
az első három helyezett között 40–30–20 ezer forintos értékarányban osztunk
meg. A harmadik (felnőtt) kategóriában a pályázat benyújtható fotókkal,
fotómontázsokkal kiegészített szöveges leírás formájában. A pályázaton részt
vevők a Szigetköz egészére, vagy egyes részeire (környezeti, természeti,
gazdasági, mezőgazdasági, környezetvédelmi, falu- és térségfejlesztési,
nevelési, oktatási, turisztikai, hagyományőrzési, kulturális) fejlesztési
elképzeléseket fogalmazzanak meg. A harmadik kategóriában a díjazás 150 ezer forint értékű ajándékutalvány, melyet az első három
helyezett között osztunk szét 60–50–40 ezer forintos értékarányban. A díjakon
túl értékes tárgyjutalmak, valamint szigetközi wellnesshétvégék
várnak gazdára. A pályázaton közösségek, baráti körök, egyesületek és
magánszemélyek is részt vehetnek.
Széles
Sándor, a Felső-Mosoni Dunatáj
Társulás elnöke elmondta: jó néhányan érdeklődtek már a pályázati lehetőségek
után.
–
Akadt, aki azt kérdezte: szigetközi rendezvények összefogásáról
és koordinálásával is lehet-e pályázni. Más haltelepítési, halnevelési
koncepció kidolgozását tervezi. Egy érdeklődő a kiemelt kulturális értékek bemutatásával pályázna. Mindenkit biztattam, hogy
térségfejlesztési ötleteit fogalmazza meg és küldje el nekünk. Jövő héten
egyébként minden érintett általános és középiskolába elküldjük a pályázati
felhívást – mondta.
A
pályázat benyújtási határideje: 2006. október 30. A pályázatokat a 9231 Máriakálnok, Rákóczi u. 6. – Felső-Mosoni
Dunatáj Társulás címére lehet benyújtani egy
példányban. A pályázati borítékon kérjük feltüntetni a pályázat szlogenjét:
„Szigetközösen”. Egy pályázó legfeljebb két pályázatot nyújthat be.