Medúza is volt a horgásztóban
2007.07.18
Lipót - A Fertő–Hanság Nemzeti Park
igazgatóságának szervezésében ismét Lipóton táboroznak azok a természetszerető
fiatalok, akik egy hetet a szigetközi természet megismerésének szentelnek a
nyári szünidejükből.
Hatodik
alkalommal rendeznek madárvédő és természetvédelmi tábort fiataloknak Lipóton.
A hétfői megnyitó után két turnusban érkeznek a gyerekek: most Szolnokról és a
felvidéki Léváról is ismerkednek fiatalok a Szigetközzel.
Peimli
Piroska táborvezető elmondta: hatodik alkalommal várják ide a természetszerető
gyerekeket. Az első egyhetes turnus már elkezdődött a lipóti táborban: a
tucatnyi gyerek közül még Szolnokról és a felvidéki Léváról is érkeztek, sőt,
egy debreceni egyetemi hallgató is gyakorlati ideje alatt segíti az itteni
munkát.
–
Kalandjainkat még izgalmasabbá tette a mosonmagyaróvári gyerekek felfedezése:
az egyik környékbeli horgásztóban édesvízi medúzát találtunk, melyet később
bevizsgáltunk – mondta Peimli Piroska.
–
A madárgyűrűzés során citromsármányt, poszátát és mezei verebet találtunk a
hálónkban. A gyerekekkel megnéztük a hédervári Árpád-fát, majd szerdán a
denkpáli hallépcső felé kenuzunk. Terveink szerint csütörtökön az Öntési-tavat
látogatjuk meg, ahol rétisasokat figyelhetünk meg, pénteken pedig strandolás
szerepel a programban.
A
második turnus – hasonló programokkal – július 29-én kezdődik, ide lehet még
jelentkezni Peimli Pirosánál, a 30/3775- 490-es telefonszámon.
Cséfalvay
Attila
Forrás:
Kisalföld - www.kisalfold.hu