Még egy hétig tarthat a megfigyelés
Cséfalvay A.
2006-03-14
Hamarosan lejár a 30 nap, így a
madárinfluenza miatti megfigyelés hamarosan megszűnhet a Szigetközben.
Február 22-től Lipót, Darnózseli, Püski, Kisbodak, Dunaremete, Hédervár, Ásványráró tartozik abba a megfigyelési körzetbe,
amit a Bős mellett elhullott sólyom miatt állítottak fel egy tíz kilométer
sugarú zónában. Mind a hét településen ellenőrizték és regisztrálták másnap a
szárnyasokat a kivezényelt állatorvosok, valamint tájékoztatták a lakosságot.
Ezt a feladatot egyébként a helyi védőnők is megkapták, akik a központból
küldött anyagból a családlátogatások során segítenek a tájékoztatásban. Az
eltelt három hétben a szigetközi településeken nyugalom volt, igaz, néhány
bejelentést azért ellenőriztek a szakemberek.
Először Ásványráró határában találtak két elhullott hattyút,
ám a vizsgálat kiderítette, hogy nem a H5-ös vírustól betegedtek meg. Másfél
hete a darnózseli hivatalba érkezett a bejelentés,
hogy egy elhullott csókát találtak a faluban: az állatorvos összeszedte, ám
kiderült, hogy ő sem a madárinfluenza miatt pusztult el. „Héderváron
és Dunaremetén nem volt bejelentés, s hamarosan –
hacsak újabb vírus által megfertőzött madarat nem találnak – leszedhetik a
helységnévtábla alá szerelt figyelmeztető táblát" – mondták a települések
polgármesterei. Több érintett községben egyébként ezt már megoldotta a viharos
szél, vagy pedig „illetéktelen kezek" szedték le az oszlopról a táblákat.
A szlovákiai Bős környékén jó néhány bejelentés érkezett az elhullott sólyom megtalálása óta: még egy kutyák által széttépett japán kacsát is vizsgálatra küldtek voln