Megyei „nemek”
Cséfalvay Attila
2007.12.01.
Budapest - Kétszázötvenmillió forintot
kért Szigetköznek a négyes metró keretéből Szakács Imre: javaslatát a parlamentben
leszavazták. Nemet „nyomott" megyénkből Tóth Tiborné dr. és Kránitz
László, Balogh József tartózkodott, Molnár Csaba nem szavazott.
A
jövő évi költségvetéshez a napokban módosító javaslatot terjesztett be Szakács
Imre (Fidesz), melyet a szigetközi fejlesztési tanács is támogatott. Azt
indítványozta: 230 millió forintot Szigetköz-rehabilitációra és a Mosoni-Duna
komplex területfejlesztésére költsenek (ugyanekkora keretösszeg állt
rendelkezése a 2005-ös költségvetésben), további húszmillió pedig a Szigetköz–Felső-Duna
Mente Térségi Fejlesztési Tanácshoz kerüljön.
Ez
utóbbit azért tartotta indokoltnak, mivel így a térségbe érkező források
felhasználásában meghatározó szerepet kaphatna a tanács. „A jövő évi
költségvetési törvényben megjelenő (összességében nem túl nagy) támogatások a
Duna-elterelés óta rendkívül nehéz helyzetben lévő Szigetköz számára fontosak.
Egyrészt jelzésértékűek, másrész szolgálják a megoldásra váró feladatok
megvalósítását és a tanács működését" – áll az indoklásban.
A
fejlesztési tanács legfontosabb feladatai között megemlíti a Duna Rajka és Ács
közötti szakaszának, a Mosoni-Dunának, a Duna mellékágrendszerének ökológiai
rehabilitációját, az infrastrukturális és turisztikai fejlesztéseket. Szakács
forrásátcsoportosítást javasolt: a budapesti négyes metró 16,2 milliárdos
keretét 250 millióval kurtítaná – a Szigetköz javára.
A
módosító indítványt kedden tárgyalta a parlament. A megyei szocialista képviselők
közül a mosonmagyaróvári Tóth Tiborné dr. és a soproni Kránitz László nemmel
szavazott. A győri Balogh József tartózkodott, Molnár Csaba pedig bár jelen
volt a parlamenti ülésen, nem szavazott.
A
Fidesz és a kereszténydemokrata honatyák a módosítás mellett voltak, egyedül
Szakács Imre nem szavazott saját javaslatára. A demokrata fórum és a szabad
demokraták nem támogatták az elképzelést. Érdekesség, hogy Fodor Gábor
környezetvédelmi miniszter sem állt szavazatával az ügy mellett.
Így
végül 145 igen mellett 210 nem szerepelt az országgyűlési összesítésben, s az
indítványt elvetették.
„Az
Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnökénél javaslatot tettem a belső
költségvetés módosítására: a rehabilitációra fordítható pénzösszeg másfélszeres
növelése helyett kétszerest szerettem volna elérni. Kovács Kálmán
szakállamtitkár lebeszélt erről, s Fodor Gábor miniszter is rossz néven vette
volna a brüsszeli kezdeményezés után: ezzel a lépéssel veszélyeztettem volna a
két mosoni-dunai milliárdos nagyprojektet. Ezért nem adhattam be javaslatomat,
s nem szavaztam meg Szakács Imre indítványát sem: ennek elfogadása egyébként a
kormány támogatása nélkül esélytelen volt" - mondta Tóth Tiborné dr.
Szerinte a nagyprojektek brüsszeli támogatása jó úton halad.
Forrás:
Kisalföld - www.kisalfold.hu