Monitoring akár Budapestig?
2006-12-20
A Parlamentben Szigetköz ügyében tegnap
azok a képviselők sem szavazták meg a fejlesztési indítványt, akik
előterjesztették.
Tegnap
Budapesten a tárgyalások szünetében tartott sajtótájékoztatót Erdey György
magyar és Dominik Kocinger szlovák dunai kormánybiztos. Északi szomszédaink
nemcsak a közös határszakaszt tanulmányozzák, hanem Pozsonytól Budapestig kiszélesítenék
a monitoringvizsgálatokat. Közben egy megállapodástervezetet adtak át, mely a
vitás kérdések lezárásáig „konzerválná" a jelenlegi állapotot.
Mind
a szigetközi fejlesztési tanács, mind a Szigetköz fejlesztése érdekében
benyújtott költségvetési módosító indítvány elbukott a hétfői parlamenti
szavazáson. A javaslatra az azt többedmagával jegyző három megyei szocialista
képviselő is nemet nyomott.
„
Várjuk, hogy a magyar szakértők olyan megoldást dolgozzanak ki, amely a
magyarországi duzzasztómű nélkül is teljesíti a bősi erőmű eredeti
energiatermelési célkitűzéseit, valamint Pozsony és Budapest között a hajózási
feltételek javítását" – hangoztatta sokadszor is Dominik Kocinger szlovák
kormánymeghatalmazott a keddi sajtótájékoztatón. A szlovák küldöttség egy megállapodástervezetet
adott át a magyar delegációnak, amely rendelkezne a két ország közötti
alapszerződés egyes kötelezettségeinek ideiglenes felfüggesztéséről,
energiatermelési, hajózási, pénzügyi kérdésekről. A magyar tárgyalódelegáció
pedig olyan javaslatot adott át, amely alapján a vitát az európai uniós
irányelvek, elvárások szerint lehetne rendezni.
Reflexió
a 2001-es magyar javaslatra
Erdey
György a Kisalföldnek elmondta: az átadott dokumentum kifejti, milyen uniós
normák jelenthetnek „támaszkodót" a vitás kérdések lezárásában.
–
Az elemzésben már korábban leírtuk és átadtuk, mi az álláspontunk az ügyben.
Ennek kedd délelőtt csak részleges vitáját tarthattuk meg: a szlovák fél
ugyanis időt kért a további tanulmányozására. Ezt kénytelenek voltunk tudomásul
venni. A szlovákok által ma átadott megállapodástervezet tartalmát még nem
ismerem. Holnap elkezdjük majd feldolgozni: nyilván ez egy reflexió a 2001-es
magyar javaslatra. Délután a monitoringozásról esett szó, Szigetközről csak
áttételesen beszéltünk. Annyit már rögzítettünk, hogy jövő januárban
folytatódnak a megbeszélések – mondta Erdey György.
A
Kisalföld azon értesülésére, hogy Dominik Kocinger szlovák kormánybiztos
hamarosan nyugdíjba vonul, Erdey nem tudott válaszolni. Annyit mondott: szlovák
sajtóértesüléseket már hallott erről.
Egyezség
az egyezségig
A
szlovákok által átadott megállapodástervezet tartalmáról lapunk szlovák
forrásokból annyit tudott meg: a jelenlegi helyzetről „ajánlanak fel"
ideiglenes egyezséget, amíg a jogi és műszaki részletek tisztázódnak. A
szlovákok ebben egy közös környezeti hatástanulmányt is sürgetnek, mely a
későbbi megállapodások alapja lehetne. Északi szomszédaink a monitoring
kiszélesítését szeretnék, hisz a magyar delegáció ezt csak a közös
határszakaszon akarja folytatni. A megállapodástervezet foglalkozik a
Pozsony–Budapest Duna-szakasz jogi, műszaki kérdéseivel, árvízvédelmi
feladataival, s a régi Duna-meder fenntartásával is.
Ragaszkodnak
az alapszerződéshez
Dominik
Kocinger a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: hosszabb távon megtalálhatók a
közösen elfogadható megoldások, hisz egy Pozsony–Budapest közötti részletes
hatástanulmány öt évet vesz igénybe. A szlovákok továbbra is az erőműrendszerre
vonatkozó eredeti alapszerződést tartják érvényesnek. „Kénytelenek vagyunk
tudomásul venni, hogy a magyar fél nem tárgyal az eredeti terv szerinti
nagymarosi vízlépcső felépítéséről." Erdey György szerint a keddi
tárgyaláson egyetértés mutatkozott egy stratégiai hatásvizsgálat
szükségességében. Viszont a magyar fél csak a közös határszakaszon
„vizsgálódna", a szlovákok a két főváros közötti dunai részre terjesztenék
ki a monitoringot.
-
KISALFÖLD -